2017. május 19.

Egymilliós elérésű esküvőt hozott össze a Music FM

A napokban véget érő ″Álomesküvő″ kampányával csaknem egymillió embert ért el a 89.5 Music Fm

Februárban indult a felhívás a Music FM 89.5 Önindító című műsorának Álomesküvőjére, melyben a rádió munkatársai házasodni vágyó párok jelentkezését várták, és a győztesnek a rádió bonyolította le a ceremóniát a reggeli műsor két műsorvezetője, Bochkor Gábor és István Dániel tanúskodásával.

Többszáz pár jelentkezett a felhívásra, de az igazi nagy számokat az esküvő körüli kommentek és az "igen" kimondásának facebook live közvetítése produkálta. "A boldogító igen kimondását 280 ezren nézték meg élőben és összesen majdnem egymilliós elérést produkált, ami óriási szám" – mondta Kiss Anikó, a rádió vezérigazgatója. "A többi poszt is egyenként többszázezres elérést produkált"- folytatta az eredmények sorolását a rádió vezetője.

"A Music Fm a fiatal célcsoport médiafogyasztási szokásait figyelembe véve a kezdetektől az on-air mellett az on-line elérésre is nagy hangsúlyt fektet, nem véletlen, hogy a hazai rádiók közt kimagaslóan magas, lassan 700 ezer valódi facebook követővel rendelkezik. A mostani kampány a korábbi eléréseinket tovább erősítette"- tette hozzá Kiss Anikó.

 

 

Védjegyvita a Retro körül

1 órája

A “retro” szót két cég is szeretné magának tudni, de egyelőre nem látszik egyértelműen, hogy kinek van igaza.

Reagált az MTA a Figyelő listázására

2 órája

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja szerdán reagált a Figyelő cikkére, az intézmény honlapján Rudas Tamás főigazgató tett közzé nyilatkozatot.