2019. szeptember 24.

Elindult a Médiapiac új rovata, az Alkotni születtünk!

A magyar kultúra meghatározó alakjaival eredünk az alkotás és a kreativitás nyomába.

Különleges interjúsorozattal jelentkezik a Médiapiac! Az idén 16 éve megjelenő magazinunk internetes oldalának új rovatában olyan ismert és elismert embereket mutat be, akik életében meghatározó szerepet tölt be az alkotás, a kreativitás, és akik a saját területükön kiemelkedő kulturális jelentőséggel bírnak. Az első interjúalany Kiss Tibi előadó- és képzőművész, a Quimby zenekar frontembere, aki – többek között – azt is elmesélte, milyen folyamat révén jutott el a magába forduló, introvertált középiskolás sráctól az extrovertált, önmagát többféleképpen kifejező művészig.

Az Alkotni születtünk interjúsorozatot nem titkoltan azzal a céllal álmodta meg a szerzője, hogy a hazánkban élő alkotókat – köztük zenészeket, fotóművészeket vagy a filmszakmában dolgozókat – közelebb hozza a társadalomhoz. Ehhez pedig szerinte a legkézenfekvőbb módszer a mélyinterjú.

„Az interjúk alanyaival saját közegükben találkoztam: stúdióban, műteremben, színházban… Noha a beszélgetések fókuszában az alkotáshoz fűződő viszonyuk, inspirációs forrásaik álltak, természetesen minden esetben kirajzolódott egy életút is. Olyan művészek engedtek bepillantást az életükbe, akik nem sűrűn teszik. Az pedig már csak hab a tortán, hogy saját tapasztalataikon, történeteiken túl olyan gondolatokat is megfogalmaztak, amelyek mindannyiunk számára motiválóak lehetnek” – nyilatkozta Tóth Olivér, a Médiapiac szerzője.

A sorozat tíz különböző területen alkotó művésszel, tíz különböző életúttal, tíz különböző személyiséggel várja az olvasókat, így az év hátralévő részében egészen biztosan váltják egymást az érdekes beszélgetőpartnerek, mint például Keleti Éva vagy Ujj Mészáros Károly.

A tervek szerint kéthetente jelentkező interjúsorozat debütáló részét itt tekinthetik meg: https://www.mediapiac.com/muvhaz/Rezegtetni-a-levegot/114182/