Az angliai bejegyzésű VCAST cég szolgáltatásának előfizetői bármely televíziós csatorna szabadon hozzáférhető földfelszíni televíziós jeleinek a vételét, digitális jelekké alakítását és személyes tárhelyén történő rögzítését kérhették. Mint oly sok más, digitális technológiák igénybe vételén alapuló újszerű üzleti modell esetén, itt is felmerült annak kérdése, hogy egy ilyen szolgáltatás beilleszthető a hatályos szerzői jog keretei közé.

Az Európai Unió Bírósága (EUB) számos korábbi döntésében megjelenő szigorú értelmezést követve hangsúlyozta, hogy az előzetes engedély nélkül végzett magáncélú másolás hátrányt okozhat a szerzői jogosultnak. S bár a VCAST tárhely-szolgáltatását a bíróság általában véve nem találta jogsértőnek, a cég által alkalmazott technológiai megoldásra tekintettel az EUB elutasította a magáncélú többszörözés szabályainak az alkalmazhatóságát.

Ahhoz ugyanis, hogy a privát tárhelyre a felhasználó másolatot készíthessen, először a földfelszíni jelek vétele és azok szerverekre történő továbbítása volt szükséges. Ez pedig már egy olyan felhasználás, amely nem kizárólag a jogvédett művek többszörözését, hanem azok nyilvánossághoz közvetítését is eredményezte. A Bíróság hangsúlyozta, hogy ez utóbbi jog a közvetítések minden formájára kiterjed, függetlenül az alkalmazott technikai eszköztől vagy eljárástól. Kiemelte a tanács, hogy a földfelszíni jelek internetes jelekké alakítása az eredetitől eltérő, specifikus technikai módja a közvetítésnek, amely engedély nélkül nem valósítható meg. Végül rögzítést nyert, hogy a VCAST szolgáltatását meghatározatlan, de mindenképpen jelentős számú végfelhasználó, más szóval a nyilvánosság bármely tagja igénybe vehette.

A fenti döntés a felhőmegoldások viszonylag szűk, ám jelentőségét tekintve jelentős szegmensét érinti. Az ítélet nem vonatkozik az olyan megoldásokra, amelyek kizárólag tárhely-szolgáltatásban jelennek meg, s ahol a végfelhasználó a jogvédett tartalmakat kizárólag saját belátása és döntése alapján többszörözi (például Dropbox). Általában véve ugyancsak érintetlenül hagyja a PaaS és a SaaS modelleket.

Hasonlóképp helytálló és fontos érvként hangzott el, hogy a felhasználó mindaddig a magáncélú másolás keretei között marad, amíg más szervezet infrastruktúráját veszi igénybe, azonban a másolatkészítést ő kezdeményezi és annak a tárgyát, módját, helyét és idejét is ő választja meg. Ezzel a bírósági értelmezéssel összhangban áll a magyar szerzői jogi Nagykommentár vonatkozó – még a VCAST döntést megelőzően megjelent – része is. Eszerint „[a cloud computing] szolgáltatások rendkívül sokfélék, amely sokféleségnek különösen abból a szempontból van szerzői jogi relevanciája, hogy a szolgáltató mennyire aktívan vesz részt a szolgáltatásban. A magáncélú másolások szempontjából azok a szolgáltatástípusok lehetnek érdekesek, amikor a fogyasztó a szolgáltató aktív közreműködése, sőt tudása nélkül készít másolatot úgy, hogy ahhoz a nyilvánosság tagjai nem tudnak hozzáférni. Az ilyen másolatkészítésre álláspontunk szerint a hatályos törvény szabálya kiterjed, ez tehát szabad felhasználásnak minősíthető.”

Érdemes egy pillanatra visszalépni az időben, és megnézni, hogy a magyar Szerzői Jogi Szakértő Testület (SzJSzT) miként vélekedett még 2007-ben az IPTV szolgáltatásokkal kapcsolatosan. A testület szakvéleménye szerint a network PVR szolgáltatások olyan komplex számítástechnikai, informatikai rendszert képeznek, amely nélkül nem kerülhetne sor a műsorrögzítésére. Az SzJSzT szerint „ebben az esetben tehát a szolgáltató a puszta tárhely szolgáltatáson felül további szolgáltatást nyújt az előfizető számára, és az előfizető, amennyiben valamely műsort rögzíteni kíván, csupán egy digitális parancsot, utasítást ad a szolgáltató tulajdonában lévő és irányítása alatt álló komplex számítástechnikai rendszernek. Ezt követően pedig a szolgáltató komplex műszaki, számítástechnikai szolgáltatása keretében az előfizető kérésére (parancsára, utasítására) központi szerverei és számítógépes rendszere útján elvégzi az adott – jelen esetben szerzői jogi védelem alatt álló – műsorszám rögzítését.”

Érdekesség, hogy az EuB a fenti szakvéleményben foglaltakkal kapcsolatosan nem foglalt állást, Maciej Szpunar főtanácsnok azonban indítványában ezzel épp ellentétesen a komplex informatikai szolgáltatás nyújtás esetén is a magánszemélyt tartotta a rögzítési folyamat irányítójának. Ugyancsak ütközés mutatkozik az SzJSzT szakvéleménye és a főtanácsnoki indítvány között atekintetben, hogy az IPTV szolgáltató oldalán jelentkező jövedelemszerzési cél kizárja-e a magáncélú másolás alkalmazhatóságát. A magyar szakértők erre igenlő választ adtak, Szpunar főtanácsnok indítványában azonban ezzel ellentétes álláspontot képviselt.

Nem vitathatóan eltérések figyelhetők meg a network PVR és a VCAST kombinált szolgáltatásának technológiai jellegzetességei között, így az idézett uniós és magyar álláspontok sem zárják ki egymás alkalmazhatóságát. Tagadhatatlan azonban, hogy a véleménykülönbség a szolgáltató és a végfelhasználó felhőmegoldások igénybevétele keretében betöltött szerepét illetően általánosságban is eltér. Így az a jövő kérdése marad, hogy a magyar szerzői jogban hozhat-e változást a szemlátomást „felhasználóbarátabb”, ugyanakkor nem kötelező érvényű főtanácsnoki indítvány.

Az EUB korábbi joggyakorlata részletesen rávilágított arra, hogy mely esetekben fogadható el jogvédett tartalmak nyilvánossághoz közvetítése vagy internetes lehívásra hozzáférhetővé tétele. Eltekintve a felhőmegoldások szempontjából egyébkén igen fontosnak tekinthető linkelési modellektől, gyakorlatilag általános jelleggel megállapítható, hogy az eredetitől eltérő szervezet által, az eredeti műsorfolyam technikai átalakításával járó profitorientált továbbközvetítések engedély hiányában jogellenesnek minősülnek. A VCAST üzleti modellje pedig megfelel ezen kizáró körülményeknek.

Érdemes egy pillantást vetni egyébként az InfoSoc-irányelv 5. cikkében foglalt egyéb korlátozásokra és kivételekre. Vajon van-e köztük olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi a nyilvánossághoz közvetítés joga alóli szabad felhasználásokat? Az irányelv egyetlen kötelezően átültetendő rendelkezése, az 5. cikk (1) bekezdésében foglalt ideiglenes többszörözés esetköre logikájában közel áll a vizsgált jogesethez, ám ez a bekezdés csak az ideiglenes többszörözés, semmint az ideiglenes nyilvánossághoz közvetítés esetkörét nem fedi le. Más szóval az uniós jog nem teszi lehetővé a közvetítést abból a célból, hogy az adott tartalom utóbb magáncélból másolható legyen.

Az 5. cikk (3) bekezdésében számos olyan korlátozás és kivétel található, amely elvben felhívható felhőmegoldások révén történő közvetítésre is. Ilyen például a viszonylag széles oktatási célú, avagy a fogyatékos személyek részére biztosított kivételek, esetleg a nyilvánosan hozzáférhető könyvtárak, oktatási intézmények vagy múzeumok, valamint az archívumok általi, dedikált számítógépeken keresztül történő lehívásra hozzáférhetővé tétel. Ezen esetkörök – a fogyatékos személyeket segítő szolgáltatások kivételével – ugyanakkor érdemben kizárják a profitorientált felhasználási módokat, így azok széles körben történő elterjedése kevésbé valószínű.

Van azonban egy további pontja a főtanácsnoki indítványnak, ami – nyitva hagyott kérdésként – kiváló zárásként szolgálhat. Eszerint „[a] tárhelyek birtoklását és azok rendelkezésre bocsátását illetően a Bíróságnak a magáncélú többszörözés kivételével összefüggő díjazással kapcsolatos ítélkezési gyakorlata meglehetősen világos sarokpontokat állapít meg. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis bár a díjazás fizetésére kötelezett személyek fő szabály szerint azok a felhasználók, akik a többszörözéseket e kivétel keretében végzik, gyakorlati okokból a tagállamok jogosultak arra, hogy ezt a díjazást azoktól a személyektől szedjék be, akik a nyilvánosság számára hordozókat vagy rögzítésre szolgáló berendezéseket bocsátanak rendelkezésre.

Bár ez a rendelkezésre bocsátás leggyakrabban a hordozók vagy berendezések eladásából áll, és a díjazást az eladási ár után szedik be, véleményem szerint semmilyen elvi akadálya nincsen annak, hogy a hozzáférhetővé tétel tárolókapacitásoknak felhőmegoldások formájában történő rendelkezésre bocsátásában öltsön testet. Ezt az álláspontot a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata is megerősíti, amely szerint a magáncélú többszörözés kivétele címén történő díjazás olyan többszörözésre vonatkozhat, amelyet magánszemély végez olyan eszköz segítségével, amely harmadik személy tulajdonát képezi.”

Itt Maciej Szpunar főtanácsnok nem mást feszeget, mint az üreshordozó díj logikáján alapuló, magáncélú másolást biztosító felhőmegoldásokra nézve kivetett díjfizetési kötelezettség bevezetését. Hogy e gondolat nem ördögtől való, azt a vonatkozó jogirodalom is kiválóan tükrözi. Mindenesetre a Szpunar által kifejtettek tekinthetők a mindmáig legmagasabb szintről érkező vélemény, amely e kérdésben nyilvánosságra került. Az EUB ezúttal nem látta szükségesnek, hogy ezzel érdemben foglalkozzon, ám ez talán már nincs olyan messze. Igaz, ehhez még számos fontos, különösen joghatósági kérdést kell megválaszolni a távoli számítógépek üreshordozó díjjal való megterhelését megelőzően.