Miért indult a Karc FM?

Hogyhogy miért?

Miért?

Mert imádok rádiózni.

De hát nem ön indította az adót.

Liszkay Gáborral fontosnak tartottuk, hogy életre hívjuk ezt az adót.

Ön a közelmúltban is rádiózott, csak épp a Simicska-féle Lánchíd Rádiónál, nem mellesleg akkor is Liszkay Gábor embereként.

Hogyne, csak az a történet elég hirtelen, kurtán-furcsán ért véget.

Sajátosan írta körül a G-napot.

Ne is beszéljünk róla. Amúgy újságot is szeretek szerkeszteni, de a rádió az igazi szerelem.

A Lánchíd Rádióban ügyvezető főszerkesztő volt. Aztán a G-napon Liszkayval együtt dobbantott, és hamarosan a Karc FM-nél landolt.

Előbb azért beugrottam a munkanélküliek színes világába. Bungee jumping. Majd lapszerkesztő lettem a Napi Gazdaságnál, melynek kiadói jogát Liszkay Gábor megvásárolta, így lett belőle később a Magyar Idők. A Napi Gazdaság kiadója opciós joggal rendelkezett arra a cégre, amelyik beadott egy pályázatot a 105,9 MHz-es budapesti frekvenciára, amit hosszas procedúra után végül megnyert. Itt jöttem a képbe én.

Simicska Lajos jól bejáratott médiarendszeréből lépett ki.

Aminek létrehozásában és működtetésében komoly szerepem volt, kár lenne tagadni.

Most egy másik jobboldali médiabirodalmat épít, amelynek a Karc FM is része.

Szeretek dolgozni, az ön által G-napnak titulált időpontot követően igyekeztem mihamarabb újra munkába állni.

Miért, ön hogy nevezi a G-napot?

Sehogy. Próbálom elfelejteni. Életem egyik legszörnyűbb élménye. Talán az volt ennyire szörnyű, amikor elvittek katonának. De azért sem fogok róla beszélni.

Miért?

Mert nem köpködünk vissza. Öntől és az olvasóktól is elnézést kérek, de meg kell érteniük: ezt az ügyet lezártuk. Tudomásul vettük, hogy a mi verziónk nincs benne a közbeszédben.

Csak annyit áruljon el: tényleg annyira hirtelen döntés volt?

Igen. Mondjon bárki bármit. Aznap reggel úgy mentem be, hogy két interjúm elő volt készítve a rádióban és a Péntek8 című tévéműsorban. Este pedig úgy mentünk haza, hogy nem tudtuk, másnap mit fogunk csinálni. Mint a megőrült Kőműves Kelemen, aki nem várja meg, hogy estére leomoljon a fal, hanem maga üti szét egy csapással.

Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese a G-napról azt nyilatkozta nekünk: „…volt az összeomlás napja, majd a több hétig tartó ostrom. Folyamatos támadások érték a tévét, sorra hagytak el minket kollégák, köztük olyanok, akikben vakon bíztam, ám ők simán hátba szúrtak. (…) Visszanézve, kik menekültek el a hajóról, utólag nyilvánvaló, hogy nagyon is készültek a puccsra.”

Huszonkét éve ismerem Tarr Petit, mondhatom, jó barátságban vagyunk, már ha ezzel nem hozom őt kellemetlen helyzetbe. Ahogy azzal se hoznám, hogy szembesítem egy másik verzióval. Nem hazugozom le a barátaimat. A G-napon sajnos olyan helyzet alakult ki, melyben az ember nem vállal tovább vezetői felelősséget.

Milyen helyzet?

Az volt az utasítás, hogy kérdezzenek meg minket arról, végrehajtunk-e valamit, mert ha nem, akkor kirúgnak. Aki azonban ezt a feladatot kapta, azt mondta, erre nem hajlandó, inkább feláll. Ez az ember Liszkay Gábor. Mi pedig követtük őt, mert nem volt más vállalható döntés.

Bayer Zsolt így nyilatkozott erről a napról: „Simicska Lajos tegnap összehívta az embereket, és bejelentette nekik, amennyire én tudom, ha jól tudom, és gondolom, hogy jól tudom, mert megbízható emberektől hallottam, hogy száznyolcvan fokos fordulat van az ő médiabirodalmában az eddigiekhez képest, és többek között mostantól Orbán Viktor személyét, a gyerekeit, a feleségét és az egész családját kell személyesen támadni.”

Így igaz.

Orbán Viktor családját akkor és azóta sem támadja a HírTV.

És az olyan Katz Dávidok működéséről mit gondolunk, akik azt kérdezik egy popénekestől, tőle van-e Orbán Ráhel gyereke?

Ő a 24.hu újságírója, semmi köze a HírTV-hez, Simicskához, pláne semmi köze egy talán elhangzott utasításhoz.

Mármint fideszes, orbánista rádióra és tévére.

Nevezzük kormánypártinak.

Felépíthető-e ismét egy jobboldali médiabirodalom? Ez a cél egyáltalán?

Én ehhez kevés vagyok. Akkor és most sem én határozom meg a célokat.

Hanem?

Az én viszonyrendszeremben Liszkay Gábor.

És Liszkay viszonyrendszerében ki határozza meg a célokat?

Erről őt kérdezze.

Legalább azt gondoljuk át, önökkel szemben piacképes maradhat-e egy jobboldali elkötelezettségű, de kormánykritikus médium.

Majd a közönség eldönti.

Meg az állami hirdetések. Abban önök a nyerők.

Nézzük először a hallgatottságot és a nézettséget. Ebből a szempontból a Karc csak akkor konkurenciája a Lánchíd Rádiónak, ha utóbbi ugyanúgy működik tovább, mint az ön által G-napnak nevezett időpont előtt.

Ebben az esetben mit jelent az ugyanúgy?

Magyar sajátosság, hogy az emberek azt a médiumot kedvelik, amelyik az ő gondolataikat közvetíti. Frusztrálódnak, ha a prekoncepciójuk ellenkezőjéről próbálják meggyőzni őket. Persze van áthallgatás a rádiók között, de csak azért, hogy elmondhassák az övéiknek, ott mi zajlik, „mire vigyázzatok, gyerekek”. Az ilyen emberek nehezen viselik az irányváltást. Mi erre a magra építünk. Én sosem tagadtam a pártpreferenciámat, sőt egy időben harcoltam is azért, hogy mindenki valljon színt. Sokkal tisztább lenne a kép, ha világosan kiderülne: ki kormánypárti, ki jobb- vagy baloldali. Zombit nem ismerek.

Miből gondolja, hogy a politikai értékválasztás egyúttal azt is jelenti, hogy az ember beáll tolni valamelyik párt szekerét? A pártpreferencia deklarálása nélkül is lehet objektíven újságot írni.

Persze, a szakma szabályait be kell tartani. Miért hazudjuk azonban azt, hogy Magyarországon nincs baloldali újságíró?

Nem állítunk ilyet.

Pártmeggyőződésből kiindulva lehetetlen korrekt cikket írni.

Ebben egyetértünk. Attól még, hogy valakinek szilárd a politikai meggyőződése, ismernie kell a szakma szabályait, és kíváncsinak kell lennie az eltérő véleményekre is.

Önt olvasva és hallgatva nagyon utálhatja a baloldali sajtót.

Pont az imént vázolt hazugság miatt.

A nyugati liberális sajtót egyenesen mocskosnak, álszentnek és hazugnak titulálta.

Mert például migránsügyben folyamatosan becsapja az olvasókat és a nézőket. Elég csak a szilveszteri kölni erőszakos eseményekre gondolni, amikor egyszerűen elhallgatták a tényeket.

Az EU–török csúcsról önöknél a déli hírekben az hangzott el: „Lezárták a határokat.” Míg a többi rádióban az: „Orbán Viktor szerint a megállapodások abba az irányba mutatnak, hogy lezárják a határokat.” A kettő nem ugyanaz.

Készítettünk a reggeli műsorban jó pár szakértői anyagot, amelyben mindenki ezt a vélekedést támasztotta alá. Csak épp technikai probléma miatt, amikor ön hallhatta az adást, ezek az anyagok nem szólaltak meg. Ezért jött le így a hír.

A hírolvasó ettől még helyre tehette volna a dolgot.

Majtényi László még ORTT-elnökként azt nyilatkozta: nem egy médium adott műsorától kell megkövetelni a kiegyensúlyozottságot, hanem a média egészétől. Ha ugyanis az utóbbi plurális és etikus, akkor az olvasó és a néző nem marad híján egyetlen nézőpontnak sem. Mert mit tudunk a hírekbe írni? Csak egy konkrét személy elemzését vagy tudósítását egy eseményről, az pedig mindig szubjektív lesz.

Az, hogy lezárták a határokat, vagy hogy Orbán szerint egyszer majd így lesz, jelentős ténybeli különbség.

Értelmezésbeli különbség.

Az EU–török csúcsról MTI-hírként jelent meg, hogy Orbán vétója miatt félbeszakadtak a tárgyalások. Szinte az egész magyar sajtó átvette ezt az amúgy hamis hírt. Amikor kiderült a malőr, mindenki pontosított, önök nem.

Mi aztán már nem is foglalkoztunk ezzel. De gondoljon bele, mit összeszenvedhetett az az Orbán-fóbiás szerkesztő, aki azt a címet tudta adni, hogy Nem csak Orbán vétózott. Nehogy már miatta álljon le a folyamat, hogy lenne akkora ember Orbán, hogy ilyet tudjon csinálni? Minden fórumon el szoktam mondani, mindenki minimum kétféle médiumot használjon tájékozódásra, aztán majd eldönti, miről mit gondol.

Mindenkinek megvan a maga lapja, tévéje, rádiója. A sajtó azonban ezáltal ahelyett, hogy tompítaná az ellentéteket, szítja őket. Jól van ez így?

Nincs jól. Akik ma nem akarnak Európai Egyesült Államokat, soha nem fognak szót érteni azokkal, akik az ellenkezőjét szeretnék. Nem irigylem a média munkatársait. Mit kezdjünk azzal a szituációval, ha én hazáról, népről, nemzetről beszélek, a másik oldaltól azonnal megkapom, hogy nacionalista, önmagát másokkal szemben definiáló bajkeverő és persze Magyarország legnagyobb ellensége vagyok, és hogy mit jövök ezzel a szülőföldüggyel. Ha a két vélemény egy-egy képviselőjét leültetjük a stúdióba, elbeszélnek egymás mellett. A hallgatók meg őrjöngenek, hogy a túloldal emberét mi a fenének hívtam be, kit érdekel a hülyesége. És akkor inkább nem hívom be. Nem azért, mert nem tartom fontosnak, hanem mert nem akarom elveszíteni a hallgatóimat.

A piaci viszonyok felől nézve nem tűnik életképesnek a rádiójuk.

Ezt mondták 2002 és 2010 között a HírTV-re is, amikor ellenszélben hajóztunk Gyurcsány, Bajnai és Medgyessy idején. Mégis megcsináltuk. Piacképes volt? Igen. Most az a politikai erő van hatalmon, amelyiket a mi közönségünk választott meg. Pedig médiaszempontból ez nem feltétlenül jelent könnyebbséget. A hírműfajban sokkal könnyebb ellenzéki médiumot szerkeszteni.

Azért a financiális biztonság sem utolsó szempont. Ne feledjük az állami hirdetéseket.

Pár hete indultunk, nálunk még nincs állami hirdetés. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem is lesz.

Ebben biztos vagyok.

A még HírTV-elnök Liszkay Gábor egy szakmai konferencián azt kérdezte a jelen lévő reklám- és marketingszakemberektől, hogy szerintük a jobboldali ember nem jár bankba, nem vásárol gépkocsit, és nem akar utazni. Akkoriban ezeket a dolgokat mindenhol hirdették ugyanis, csak a HírTV-ben nem.

A baloldali is jár bankba, szeret autót venni és utazni. Most viszont ezek a cégek kizárólag a kormánypárti médiában hirdetnek.

Ezért mondom: a Karc FM-nek jó dolga lesz, nem kell a piaci helyzettel foglalkoznia.

Nincs mit egymás szemére vetnünk. Ez egy huszonöt éves játék.

Az is játék, hogy most jó pénzért átcsábít munkatársakat a Lánchíd Rádiótól?

Amikor kitaláltuk a rádiót, és elkezdtük építeni a csapatot, deklaráltan ugyanazt a célközönséget határoztuk meg, ugyanazon értékek mentén, mint annak idején a Lánchíd Rádió. Természetes, hogy átjöttek hozzánk olyanok, akik ott már nem tudtak jó szívvel dolgozni. Ennyi.

A műsorstruktúrában is számos hasonlóságot látni.

Aki ebben a szakmában eltölt tíz, tizenöt évet, az ismeri a fogyasztói szokásokat. A Lánchíd Rádióban öt éven át elemeztem a műsorokra lebontott mérési adatokat. Világosan kirajzolódott, mi a főműsoridő, mit hallgat a közönség, és mit nem.

Bayer Zsolt betelefonálós műsora pont akkor van, amikor a Klubrádióban Bolgár Györgyé.

Ez is a hallgatói szokásoknak köszönhető. Ráadásul ez a műfaj úgy kell egy bizonyos rétegnek, mint a kenyér és a víz.

Bayer leigazolása az ön ötlete volt?

Olyan kollégákat kerestünk, akiknek határozott véleményük van a politikai korrektségről, a mismásolásról, az egyrészt-másrészt gondolatokról, és ezt nyíltan, őszintén, az elviselhetőség határain belül el is mondják. Bayer Zsolt nálunk tudja, meddig mehet el.

Máshol nem?

Nálunk tudja.

Bayer „orgoványozásaira” utal?

Arra a közbeszédre, ami oda-vissza elharapózott Magyarországon. Ő azonban a jólneveltség határain belül, mégis keményen, karcosan, nyíltan és egyenesen beszél. Mi ilyen embereket keresünk. Zsolt ezért nem is volt kérdés.

Mi a cél a hallgatottság terén?

Egy Budapest és környéki frekvencián elérhető másfél millió emberből napi átlagban százötvenezret meg kell tudnunk szólítani, persze fokozatosan építgetve.

Kit tekint legfőbb versenytársának?

Mi nem másokhoz mérjük magunkat. Inkább megoldást keresünk arra az ellentmondásra, hogy médiumainkat a két és fél millió jobboldali szavazópolgárnak miért csak a töredéke fogyasztja, mit csinálunk rosszul.

Úgy tudni, a miniszterelnök három csoportra osztja a médiaszereplőket: a kormányzattal egyetértőkre, a kritikai hangúakra és az ellenségekre. Célja, hogy a két utóbbit ellehetetlenítse.

Én soha ilyet nem hallottam Orbán Viktortól. Azt azonban megjegyzem: kétféle kritika létezik. Az egyik szeretetből fakad, és a jobbítás szándéka hajtja. Persze mérges is tud lenni, ha teszetoszaságot, lustaságot lát. A másik a romboló kritika, amelyik el akarja törölni a rezsimet, vissza akar csinálni mindent, el akar takarítani az útjából mindenkit. Ez utóbbiban nem kívánunk részt venni.