2020. április 03.

Magyar Nemzet: Korlátozza a hírlapterjesztést a posta

A napilapok szombati lapszámait az ország bizonyos pontjain csak a következő munkanapon kézbesítik a Magyar Posta munkatársai – olvasható a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazgatósága közleményében.

A hivatalos tájékoztatást azokon a településeken kapták meg csütörtökön a napilapokat előfizető olvasók, amelyeken a cég 2020. április 4-től csak hétfőtől péntekig tudja vállalni a lapterjesztést. A Magyar Nemzet érdeklődésére a Magyar Posta részletes listát küldött arról a 82 magyar településről, ahol a problémák ellenére mégis vállalják a terjesztést. Ebből kiderül: a főváros és a nagyobb városok nem érintettek a korlátozásban.

A Magyar Posta az előfizetőknek szóló tájékoztatásban a koronavírus-járvány terjedését és az ország veszélyhelyzeti működését nevezte meg az intézkedés kiváltó okaként. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Magyar Posta azon vállalati körbe tartozik, amelynek kötelessége a szolgáltatásainak biztonságát, illetve működését fenntartani, ezért is került a cég a Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport által meghatározottak szerint a létfontosságú vállalat kategóriájába.