Kövess minket!

Médiapiac

„Megéri nyitottnak lenni!”

Miklós Melindát, a Nyitottak Vagyunk ügyvezetőjét választották meg Az év hősnőjének.

A hazánk inspiráló és tehetséges nőit díjazó GLAMOUR magazin idén is átadja Az év hősnője díjat, amellyel egy olyan személy, szervezet, egyesület munkáját ismerik el, akik egy fontos társadalmi ügyet karolnak fel. Idén a díjat Miklós Melinda, a Nyitottak vagyunk ügyvezetője kapja. A Nyitottak Vagyunk legfrissebb kutatásában azt vizsgálták, hogy ugyanolyan lehetőségekhez jutnak-e a nők és a férfiak a munkahelyeken, Két Lépés programjukkal pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a változásért a nőknek és férfiaknak együtt kell tenniük.

A Nyitottak Vagyunk közösségi kezdeményezést 2013 nyarán alapította a Prezi, az espell és a Google. Azóta több mint 1000 cég, szervezet és közösség csatlakozott már hozzájuk.

„Azért Két Lépés, mert határozottan azt gondoljuk mi is, és a magyar nők és férfiak 63-63%-a is, hogy nőknek és férfiaknak együtt kell tenniük azért, hogy a nők ugyanolyan lehetőségekhez jussanak a munkahelyükön. Ha együtt lépünk, messzebbre jutunk. A programunk részeként szeretnénk elérni azt is, hogy alapvetés legyen, hogy a cégek évről évre megmérik magukat, és adatok alapján alakítanak ki olyan programokat, amelyek segítenek abban, hogy a nők is ugyanolyan lehetőségekhez jussanak” – emelte ki a Nyitottak vagyunk ügyvezetője.

„Már hat évvel ezelőtt, amikor elindult a Nyitott Vagyunk, minden várakozásunkat felülmúlta, hogy közel két hét alatt több mint négyszáz cég és szervezet csatlakozott hozzánk, mára már több mint ezren vannak. Sikernek könyvelem el azt is, hogy egyre több olyan partnerünk, támogatónk van, aki velünk együtt azt gondolja, hogy ez a fajta értékválasztás, túlmutat a hagyományos értelemben vett társadalmi felelősségvállaláson. Számszerűen kimutatható, hogy az ilyen értékrendű munkahelyek, azon felül, hogy boldogabbak az ott dolgozó emberek, jobban is teljesítenek.”

Melinda tapasztalatai alapján megéri nyitottnak lenni, és nem hallgatni az előítéletekre, magánemberként és szervezetként is. Bár úgy érzi, hogy még nem érték el minden céljukat, a számok azt mutatják, hogy Magyarországon is igénylik az emberek az elfogadást. Ezt igazolja országos reprezentatív kutatásuk eredménye, miszerint a 18 évesnél idősebb, de még tanuló fiatalok 83%-a választana olyan munkahelyet, ahol a nyitottság érték. Az elmúlt négy évben pedig több mint 20%-kal nőtt azok száma, akik sürgetőnek tartják, hogy a munkahelyük tegyen azért, hogy a nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségekhez jussanak náluk.

„Márkaként nyitottnak lenni értékválasztás, mely sokakat inspirálhat, sokaknak példát mutathat, munkahelyként pedig számszerűleg bizonyítottan út a sikeres működés és a boldogabb dolgozók felé. Különösen fontos, amikor olyanok állnak ki a nyitottság mellett, akikkel rendszeresen tízezrek, százezrek találkoznak” – emelte ki Melinda, aki nagyon büszkén fogadta, hogy a GLAMOUR méltónak találta a munkájukat az elismerésre, és annak is örül, hogy a nőket célzó magazin saját eszközeivel is sokat tesz a nyitottság népszerűsítéséért.

„A GLAMOUR-nak nagyon nagy hatása van arra, hogy a nők mit gondolnak a világról. Kötelességünk, hogy ablakokat nyissunk számukra, tágítsuk az érdeklődési körüket, gazdagítsuk a tudásukat, megmutassuk nekik azokat a dolgokat, embereket, akik példaként szolgálhatnak számukra. Meggyőződésem, hogy a nők alapvetően fogják megváltoztatni a világot a közeljövőben, és ők nem a kizárásra, hanem az összefogásra fognak koncentrálni” – tette hozzá Maróy Krisztina, a GLAMOUR főszerkesztője.

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Komoly karriert futott be a közmédia Országjáró című műsora

Eddig is több díjjal jutalmazták a hat éve futó műsort – mondta Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 műsorában hétfőn.

Közzétéve:

Róka Ildikó szerkesztő, gyártásszervező (b) és Móczár István rendező, operatőr (k) átveszi a Duna Televízió és a Duna World csatornán futó Ízőrzők című műsornak járó Hungarikum Liget Média-díjat Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyûlés alelnökétõl (j2), Lezsák Sándorné Sütõ Gabriellától a Hungarikum Liget alapítójától (j) és Balogh Lászlótól, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnökétől (b) a veszprémi díjátadó gálán 2024. március 21-én, fotó: MTI/Vasvári Tamás

Siklósi Beatrix annak kapcsán beszélt erről, hogy a közmédia két műsora, a Kossuth rádión hallható Országjáró és a Duna csatornán látható Ízőrzők sorozat múlt héten elnyerte a Hungarikum Liget Média-díjat.

A csatornaigazgató elmondta, büszke a műsort készítő csapatra, amelynek tagjait mindenhol nagy szeretettel várják.

A munkatársak óriási munkát végeznek, hétről hétre egy ötórás műsort állítanak össze

– mutatott rá.

Domokos István, az Országjáró felelős szerkesztője, műsorvezető arról beszélt, hogy

a műsor fennállása óta eddig 457 településen jártak és 13 500 riportalanyt szólaltattak meg. Mint mondta, a műsor kaput nyit a világra, megmutatja a helyben élők mindennapjait, az emberi értékeket, kincseket, amire az ott élők büszkék, a műsor készítőinek pedig fontos, hogy ezeket bemutathatják.

A díj megtiszteltetés számukra, és öröm volt a díjátadón újra találkozni azokkal az emberekkel, akiket a műsorban már bemutattak – mondta Domokos István.

Siklósi Beatrix közölte, hogy a díjjal járó 1,5 millió forintot az Országjáró stábja a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány legutóbbi kedvezményezettjének, a koraszülött gyermekek fejlesztését segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központnak ajánlotta fel.

Tovább olvasom