2015. szeptember 08.

Mostantól lehet csatlakozni a HOPPex-hez

Nyáron kezdődött a tesztelés, kiválasztották a technológiai partnert is.

Mostantól várja a tartalomszolgáltatók jelentkezését a HOPPex prémium kiadói platform. A nyár közepén elkezdték a teszteket, miután nemrégiben a Rubicon Projectet választották technológiai partnernek. A HOPPex-ben eddig a CEMP, a Central Digitális Média és az Origo volt benne, most melléjük lehet csatlakozni. A közlemény szerint a projektben résztvevő kiadóknak csak és kizárólag a HOPPexen keresztül lesz elérhető programozott módon az inventory-juk.

„A partner kiválasztásakor fő szempont volt, hogy egy kifejezetten megbízható, nagy, nemzetközi szolgáltatót válasszunk, amely szinte minden felmerülő igényt ki tud elégíteni. A Rubicon Project ennek pontosan megfelel, a résztvevők egy része pedig már korábban is tesztelte, és kifejezetten pozitív tapasztalata volt vele”– mondta Vándor Attila, a HOPPex ügyvezető igazgatója.

„A HOPPex-et egy korábban ki nem mondott, de jól felismert igény hozta létre. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a megalakulás óta számos tartalomszolgáltató keresett meg minket azzal, hogy szeretnének csatlakozni. Már a projekt elején is ennek a lehetőségnek a biztosítása volt az egyik fő célunk, ezért mostantól új tartalomszolgáltatók is csatlakozhatnak a HOPPex-hez. A tesztüzem szerepe éppen az, hogy erre a nyitásra a lehető legmagasabb színvonalú legyen a szolgáltatás” – tette hozzá.