2019. december 06.

Nem került az utcákra az új ingyenes budapesti újság

Az Index szerint a Pesti Hírlap készen állt arra, hogy december hatodikán megjelenjen a nulladik szám, de már nem kérdéses, hogy ezt sikerült-e megvalósítani, mert nem.

A főszerkesztő, Kerényi György az Indexnek elmondta, a megjelenést el kell napolni, ugyanis csütörtök estig nem kaptak választ a Fővárosi Önkormányzattól, így kénytelenek voltak lemondani a nyomdai és a terjesztői megrendelést. Reményei szerint pár napon belül így is a kezükbe foghatják az újságot a fővárosiak, és biztos, ami biztos alapon beadnak egy újabb kérelmet is.

A tervezett új lap az 1878-tól 1944-ig működő Pesti Hírlap nevét venné fel, a csehországi médiaérdekeltségekkel rendelkező Milkovics Pál finanszírozná, és a Kossuth Rádió korábbi főszerkesztője, a Vs.hu alapítója, Kerényi György vezeti majd. A stábba pedig olyan helyekről vettek, illetve vesznek fel embereket mint például a hvg.hu, az Átlátszó, a 168 Óra.

Címkék: média pesti hírlap

Új zsűrivel tér vissza a Sztárban sztár

12 órája

A Sztárban sztár új évadának premierdátumát a TV2 Csoport tegnap egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, a műsor augusztus 30-án tér vissza a TV2-re.