2016. október 17.

Pallagi nyugdíjba vonul

Pallagi Ferenc, a Lapcom Kiadó Zrt. vezérigazgatója 33 év lapkészítés után 2017. január elsejétől lemond pozíciójáról és a társaság felügyelőbizottságának tagjaként, valamint a vezetés tanácsadójaként dolgozik tovább.

A Lapcom közleménye szerint a részvénytársaság új vezérigazgatója Andreas Merz lesz, aki három és fél éve dolgozik a társaságnál, mint pénzügyi igazgató. A közleményben a tulajdonos megköszöni a távozó vezérigazgatónak 2006-óta tartó tevékenységét, hogy megteremtette, a piacon megerősítette a Bors napilapot és online változatát, mint a második legnagyobb példányszámú eladott napilapot, illetve sikeresen irányította a Lapcom megvásárlást követő integrációt és erősítette a regionális kiadói szerepet.

A Kreatív Online megkereste Pallagi Ferencet is néhány kérdéssel. Ő a távozásával kapcsolatban azt válaszota, hogy a döntést ő maga hozta, munkatársai és a tulajdonos szerették volna rávenni, hogy vonja vissza és maradjon még. Nincs tehát semmilyen titok a dolog mögött, egyszerűen csak nyugdíjas akarok lenni. Aktív és jókedvű nyugdíjas, amíg lehet - felelte.

A Bors új főszerkesztője Szekeres Tamás, eddigi felelős szerkesztő lesz.

A portál felidézi: Pallagi Ferenc a modern magyar bulvárújságírás egyik megteremtője, évekig volt a Blikk főszerkesztője. Egy évvel a Blikktől való távozása után egyszerűen átült a konkurencia kormányához, és rövid idő alatt a kis példányszámú Színes Bulvár Lapot átmárkázta Borssá, és a Blikk valódi konkurenciájává tette a piacon. Generációja egyik legtehetségesebb közéleti újságírójaként is számon tartják, amit egykori népszavás, későbbi napkeltés munkássága jelez

 

Fesztiválgyőztes a Spektrum sorozata

1 napja

A „Tabukról tabuk nélkül″ 2019-ben bemutatott 2. évada megnyerte az olaszországi Oniros Filmfesztivál fődíját a dokumentumfilmek kategóriájában.