Kövess minket!

Médiapiac

Pillanatkép az analóglekapcsolás előtt

Július végén 285 ezer magyar háztartás rendelkezik csak analóg földi vétellel, ebből 115 ezret érint a lekapcsolás első hulláma. A televízió közönségén belül a digitális földi vétellel rendelkezők aránya a hó végén már meghaladta a csak analóg földi vétellel rendelkezők arányát – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból.

7 százaléknál van csak analóg földi vétel

2013. július utolsó vasárnapján, az analóg földi vétel lekapcsolásának első hulláma előtt három nappal 285 ezer háztartás rendelkezett csak analóg földi vétellel Magyarországon, ez az összes televíziós háztartás 7 százalékának felel meg – derül ki a Nielsen Közönségmérés összefoglalójából.

Az első lekapcsolási hullám által érintett 14 megyében összesen 115 ezer háztartás nem rendelkezett az analóg földin kívül más vételi móddal, így ők azok, akik várhatóan július 31-én elveszítik televíziós vételi lehetőségüket. A három országos földi sugárzású csatorna közönségének átlagosan 21 százaléka rendelkezett csak analóg földi vétellel 2013 júliusában.

 

Sokszínűség a vételi platformok terén

A vételi platformokat tekintve igen sokszínű a jelenlegi magyar televíziós piac. 7 százalékra apadt a csak analóg földi vétellel rendelkező háztartások aránya, 10 százalékban pedig a digitális földi a legjobb vételi mód. A családok 35 százalékának analóg kábel, 23 százalékának előfizetéses digitális műhold, míg 25 százalékának digitális kábel vagy IPTV jelenti a legjobb vételi lehetőséget.

Jelentősen változott július folyamán a televíziónézés összetétele vételi platform szerint. Május-június során a közönségnek még 10 százalékot meghaladó részét tették ki a csak analóg földi vétellel rendelkező nézők, ám július utolsó hetére ez az arány 7% alá csökkent. A digitális földi vétellel rendelkezők közönségaránya ezzel ellentétes irányban változott: a május-júniusban jellemző 5% körüli arányuk július utolsó hetére már közel 9%-osra bővült a teljes tévénéző közönségen belül.

2013 júliusában a teljes népesség körében 35% volt a három országos földi adó részesedése a teljes tévénézési időből, ugyanakkor a valamely (akár analóg, akár digitális) földi vétellel rendelkezők körében ez az arány elérte a 74 százalékot. Ezen belül a digitális földi vétellel rendelkezők a televíziónézéssel töltött idejük 58 százalékát fordították az országos földi adók nézésére, míg a csak analóg földi vétellel rendelkezők körében ez az arány 89%.

 

Észak-Alföldön kell a legjobban figyelni

A csak analóg földi vétellel rendelkező háztartások aránya nagy szórást mutat a lakóhely településtípusa, régió és a háztartás taglétszáma szerint. Budapesten és a megyei jogú városokban az átlagos 7 százaléknál jóval alacsonyabb, míg az egyéb városokban és településeken ennél magasabb a csak analóg földi vétel aránya. Az ország statisztikai régiói közül Észak-Alföldön kiemelkedően magas, 17% a más vételi móddal nem rendelkező háztartások aránya, emellett az észak-magyarországi régióban is magasabb az átlagnál. Ezzel szemben Közép-Dunántúlon már alig található olyan háztartás, amely csak analóg földi vétellel rendelkezne. A háztartás taglétszáma szerinti csoportok közül az 1 fős háztartásoknak 10 százaléka, míg a több fős háztartásoknak a 6 százaléka rendelkezik csak analóg földi vétellel.

 

Sokat tévézik mindenki

2013 júliusában a teljes népesség átlagosan 4 óra 16 percet fordított tévénézésre egy nap. A csak analóg földi vétellel rendelkezők fordították a legtöbb időt naponta televíziózásra, átlagosan 4 óra 36 percet. Valamivel átlag feletti még az előfizetéses digitális műholddal rendelkező, az analóg kábeles, és a digitális földi vétellel rendelkező háztartások napi tévénézési ideje. A legkevesebb időt a digitális kábellel vagy IPTV-vel rendelkezők töltötték a tévé előtt: naponta 3 óra 53 percet.

 

Átalakították a támogatások a demográfiai viszonyokat

A digitális földi és a csak analóg földi vétellel rendelkezők demográfiai profiljában markáns eltérések figyelhetők meg a lekapcsolás előtt, ennek alakulásában bizonyára szerepet játszott a digitális vételi módok rászorultsági alapon történő állami támogatása is.

A csak analóg földi vétellel rendelkezők körében július végén már alacsonyabb volt az 50 év felettiek aránya, mint a digitális földi vétellel rendelkezők körében, továbbá a csak analóg földi vétellel rendelkező háztartások 27 százalékában él 14 év alatti gyerek a családban, míg a digitális földi vétellel rendelkezők körében ez az arány mindössze 15%.

A csak analóg földi vétellel rendelkező személyek több mint fele ugyanakkor még mindig a legalacsonyabb (E) vásárlóerő-kategóriába tartozik, míg a digitális földi vétellel rendelkezők körében ez az arány jóval kisebb, közel egyharmad. A D vásárlóerő-kategória aránya hasonló, míg az A, B és C kategóriák aránya a digitális földi vétellel rendelkezők körében magasabb.

 

További részletek elérhetőek alább a kapcsolt prezentációban.

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom