Évek, sőt, évtizedek óta hasonló temperamentumú publicisztikákat ír. Nem lett se idegesebb, se indulatosabb, se másabb?

Szerintem indulatosabb vagyok. Közben azért erőlködöm, hogy megmaradjak a magam stílusában. Elég okom van dühösnek lenni, de próbálom visszafogni magam. Ami 2010 óta lezajlott körülöttem, hát… arra tényleg nem tudok mást mondani: egy európai demokráciában már az erdőben lenne a helyem, egy jóképű Kalasnyikovval. Azért mégis próbálom a lehető legtöbb iróniával kezelni a helyzetet. A szerdai népszabadságos publicisztikák műfaja is inkább Ludas Matyis vagy Markos-Nádas jellegű. Röhögni mindig lehet. Most is lehet, bőven. Mert arra tényleg mit tudsz szólni, amikor jön egy csávó, életében csak politikusként dolgozott, extraprofitról hörög, meg hogy honnan mennyi pénzt kell elvenni, miközben néhány év alatt milliárdos vagyont szedegetett össze a havi háromszázezres fizetéséből. Aztán beírja a vagyonbevallásába, hogy az anyósától kapott kölcsön, hogy vegyen egy karibi szigetet. Ez megy. Ne röhögjek?

A publicisztika jobboldali vezére, Bayer Zsolt ennek pont az ellenkezőjét írja.

Nem tudom, mit állít, nyilván jó oka van azt állítani, amit. De hogy ő is tudja, hogy ez a helyzet, az biztos.

A publicisztika mostanság leginkább arról szól, hogy a két oldal szerzői anyázzák, tehetségtelennek kiáltják ki egymást.

Mikor nem arról szólt? Régen vagyok ebben a szakmában, láttam már a műfaj sokadvirágzását és mégtöbbed-elvirágzását, újraéledését. Volt, amikor mindenkinek tele lett vele a töke, mindenki csak ténycikkeket akart, aztán visszajött megint. Egyszer a tényműfaj erősebb, máskor a személyes hang. Én is éreztem úgy többször, hogy elég a véleményműfajokból. Most viszont megint van egy felfutása. A 444.hu is egy ilyen irányba indult: közvetlen, személyes, gyors stílus. Minél messzebbre akarom kerülni a sajtóbikkfanyelv kliséit és álobjektív modorát. Az utóbbi három év újabb nagy változáshullámot hozott az újságírásban, nyelvileg is. A klasszikus publicisztika felett már legalább háromszor szállt el az idő vasfoga.

Uj Péter (fotó: Fenyő Balázs)

A Heti Válasz és a 444.hu újságírói több fordulón keresztül egymást ütötték egy-egy témában, ráadásul úgy, hogy közben azt bizonygatták: mennyire ostoba a másik.

Bächer Ivánnak volt erre egy jó kifejezése: „cikkcikizők és máslaposok”. Őt akkor, a kilencvenes évek elején, úgy is mondhatjuk, hogy az első médiaháborúban meglepetésként érte ez az adok-kapok. Mára azért elég megszokottá vált. Ahogy a sajtó egyre nagyobb mennyiségű tartalmat gyárt, úgy válik egyre gyakrabban önmaga témájává. És ezekbe a csatákba már aktívan bekapcsolódnak az olvasók is az online világban. Az olyan típusú közönség, mint a mienk, nagyon erős médiafogyasztó, érezhetően szereti az ilyesmit.

Mi ez, új médiaháború?

Olyasmi. És ráadásul viszonylag tudatosan lett újraélesztve. Tölgyessy Péternek volt egy jó elemzése valamikor 2011-ben az akkor frissen benyújtott médiatörvényről. Valami olyasmit mondott, hogy ez a törvény tökéletesen megfelel az 1994-es médiaháború logikájának, azt próbálja lezárni. Igen, az a logika, de pont nem a lezárás volt a cél, hanem az újranyitás. Nem akarok itt törökgáborozni, meg már minden elemző végigrágta ezt, hogy Orbánék imádnak harcolni, küzdeni. És ez a harcosság persze átragad a közkatonákra is. Én még el sem indultam a 444-gyel, egy sort le nem írtam, a Heti Válasz már tudni vélte, hogy ez a Bajnai projektje. Próbáltam volna elmagyarázni, mi a helyzet, nem nagyon érdekelte őket. Érdekes, mert amíg a kommerek voltak hatalmon, nagyon jóban voltunk. Majd ha lesznek megint szocialista kormányok, akkor megint szeretni fognak. Egyébként nem lesznek. Leszarom. De azt látni kell, hogy nem egy ligában játszunk. Sem erkölcsileg, sem másban. Mi egy nem létező piacon indultunk el, kiugorva a tutiból, morális okokból, a nullából kezdtünk építkezni, és tessék, másfél év alatt messzebbre jutottunk, mint sok évtizede próbálkozó. Maffiamódszerekkel próbáltak megfojtani, de mentünk tovább. Ez van. Meg lehet próbálni, utána megbeszéljük a tapasztalatokat.

A netadó ellenes tüntetésen a hírTV-s Császár Attila leköpéséről ezt írta a 444: „Néhány ablak és zsalu betört, de bőven azon a határon belül, ami egy európai, demokratikus, sőt, kifejezetten demokráciapárti tüntetésbe belefér. Újságírókat abuzálni persze nem szép dolog, sőt, egyenesen antidemokratikus, de hát azt senki sem gondolhatja, hogy Magyarországnak és a közös jövőnknek a Hír TV vasárnap esti leköpése többet ártott, mint a Hír TV tetszőleges vasárnap esti műsorfolyama.” A legújabb nemzeti konzultáció vezetője, Deutsch Tamás erre úgy reagált, hogy „kaján összekacsintás” van az online médiában, és ő nem kívánja senki házának lerombolását. Majd hozzátette: ha pedig az RTL Klub munkatársával történt volna az, ami Császár Attilával, „EBESZ csapatok vonulnának be az országba”.

Deutsch butaságot mond. Rendszeresen érik hasonló inzultusok az újságírókat, csak nem mindenki rugózik rajta ennyit. Sokkal súlyosabb támadás érte korábban az indexes Szász Barnát. Betörték az orrát. De népszabadságos fotóst, újságírót is fenyegettek, lökdöstek. Az ilyen típusú tömegrendezvényeken ez benne van. Nincs rendben, de benne van. A 2006-os tüntetések és zavargások idején több indexes munkatársunk került hasonló helyzetbe, nem foglalkoztunk vele, talán egy-egy sorban szerepelt a bejegyzések között, aztán mentünk tovább, sodortak az események. De mondok demagógabbat: három éve Szíriában elrabolták Szlankó Bálintot. Elég kemény helyzet volt. Szerencsére később szabadon engedték. Tized annyit nem foglalkoztak vele, mint a Lendvay utcánál inzultált hírtévéssel. Tehát, amit írtunk, az áll. Nem szép dolog, elítélendő dolog, el is ítéljük, de ne tegyünk úgy, mintha példátlan volna, vagy, nem tudom, megrendítené a magyar demokráciát.

Amúgy mi a „Twitter-huszár” Deutsch titka?

A Fideszben Orbánon kívül jószerével ő az egyetlen saját hangján megszólaló figura. Ez ad neki egy hitelességet. Elhihető róla, hogy nem előre kitalált, vagy a központból diktált szöveget szajkóz. Van benne spontaneitás, ami a mai kormányzat kommunikációjából teljesen kiveszett. Neki mindig is ilyen kommunikátori feladatai voltak, nem véletlenül. Bár a hatalmi struktúrában folyamatosan gyengült a pozíciója.

Egy 2011-es interjúban azt állította, a politikus barátként vagy csicskaként tekint az újságíróra. Ebben van változás?

Van, persze. Most már csak csicskaként. A helyzet sokkal súlyosabb lett azzal, hogy egypólusúvá vált a politikai rendszer. Annyira, amennyire csak lehet. Tényleg csak röhögni lehet azon, hogy a Fidesz már kínjában próbálja életben tartani az MSZP-t, hogy úgy látsszon, mintha még mindig veszélyes lenne rá. Itt az internetadós tüntéseknél is bedobták, hogy az MSZP szervezi… Vicc. Abban a pártban nincs két ember, aki egyedül be tudja kötni a cipőfűzőjét. Az MSZP nemhogy tüntetést nem szervez, örül, ha reggel fel tud kelni, és ki tud menni egyedül a vécére.

Képes még egy sajtótermék függetlenedni a politika befolyásától?

Uh. Szerintem hagyjuk is a médiát. Ez is csak egy iparág a többi között. Egyáltalán: képes bármi és bárki függetlenedni? Minden területen a piaci viszonyok megszüntetését, a haverok kapitalizmusát, a politikai háttérgazdasághoz kötődő figurák nyomulását látjuk. Olyan öncenzurális reflexek kezdtek működni, hogy még a hetvenes években is megirigyelték volna az agitprop osztályon. A sajtóban annyival rosszabb a helyzet, hogy itt a piac szinte teljesen megszűnt, a pénzek nagyobbik részét gyakorlatilag a politika tudja mozgatni. Nem csak az állami költéseket, de az államhoz vagy a hatalomhoz kapcsolódó számtalan baráti vállalkozás költéseit, aztán a hozzájuk harmadik sorban, egy kis anyagi előny, koncesszió, stratégiai partnerség, miegyéb reményében kapcsolódó cégek pénzeit is. A magyar sajtószabadság sokkal bonyolultabb módon veszélyeztetett, mint ahogy azt például a nyugati lapok bemutatni szeretik.

Hat majd a sajtóra az állami hirdetéseket kezelő Nemzeti Kommunikációs Hivatal létrejötte?

Hogyne. A reklámpiac hatvan-nyolcvan százaléka politikailag irányított vagy irányítható. Ezt most tovább központosítják szépen. Ne legyen gond. És ki vezeti majd a hivatalt? Milyen szerepe volt az Origo szétverésében?

A közvéleményt viszont mindez nem nagyon érdekli.

Hát ja. Üdv a hetvenes években. Ha most lemész az utcára, megpróbálsz megkérdezni néhány embert valami politikai témáról, a többségük nem fog névvel nyilatkozni. Kinek hiányzik az? A másik meg, hogy senki sem tudja, mi zajlik valójában, mit miért döntenek el, miért úgy. Semmi sem az, aminek látszik. Miért megy Orbán Viktor Lausanne-ba? Miért vonattal? Miért másodosztályon? Nincs is hálókocsi azon a vonalon. Ahogy első osztály sincs. Az internetadó kinek az ötlete volt? A céljáról már a hatodik verziót halljuk, mégsem tudunk róla semmit. Semmiről nem tudunk semmit. De sokszor még a kormánypárt képviselői sem tudnak semmit. Itt a NAV-elnök körüli szerencsétlenkedésben is nyilvánvaló volt. Senki nem mond senkinek semmit. Egyetlen információforrás, egyetlen hely, ahol a valós infó megvan, ahol a döntések születnek. Na, így nem tud rendesen működni egy ország a 21. században. Az a baja az ilyen típusú hatalmi struktúráknak, hogy egyre inkább bezáródik a saját maga által uralt információáramlásba, egyre kevésbé jutnak el hozzá valódi információk, emiatt egyre kevésbé kompetens döntéseket hoz, vagy ha úgy tetszik, egyre butul. És az általa sugározni vágyott kép is egyre távolabb van a valóságtól. Az emberek pedig érzik ezt, és megbízható információk, bizalom híján inkább hajlamosak mindenféle összeesküvéselméletekben hinni. Ez a játék folyik most, ami újságírói terepnek izgalmas, sok sztorit szül, de igazából senkinek sem jó.