2017. március 20.

Ötödik évaddal tér vissza A Nagy Duett

Április 2-án izgalmas tizenkét sztárpárral és újabb nagyszabású produkciókkal startol a műsor.

Az adásokat ezúttal Tilla vezeti, míg a zsűriben a már ismert hármas, Szulák Andrea, Kasza Tibor és Cooky foglal majd helyet. A TV2 showműsorában ismét együtt lépnek színpadra a profi énekesek és a dalolással eddig csak a zuhany alatt próbálkozó sztárok, hogy énektudásuk mellett humorérzékükről is tanúbizonyságot tegyenek. A sztárpárok között olyan nevek is szórakoztatják a közönséget, mint Ábrahám Edit, aki Vastag Csabával duettezik majd.

„Sokáig szerettem volna énekes lenni, de végül prózai pályán indultam el, ennek ellenére a zene mindig is az életem része maradt. Izgalmas kihívás vár ránk, és úgy vélem, erre nem lehet felkészülni, a spontaneitás azonban egy plusz különlegességet ad az egész megmérettetésnek” – kezdte az ismert színésznő. „Csabát már tíz éve ismerem, és számomra ugyanolyan természetes, mint volt. Szerintem nagyon jó partnerem lesz a következő hetekben” – tette hozzá.

Az új évadban Erdei Zsolt is próbára teszi magát, ám ezúttal tőle kevésbé megszokott módon száll majd a „ringbe”.

„Bár nem vagyok profi, a gyerekek előtt, vagy a zuhany alatt azonban meghatározza a mindennapjaimat az éneklés, a színpadon ezt is igyekszem majd kamatoztatni, lehetőleg anélkül, hogy kellemetlen helyzetbe hoznám magamat” – mondta mosolyogva Madár, aki Judy-val alkot majd egy párt. „Judy-val még csak most ismerkedünk, de jó érzéseim vannak vele kapcsolatban, bízom benne, hogy remekül tudunk majd együtt dolgozni. Megtisztelő, hogy vele lehetek egy csapatban, hiszen kiváló énekesnőnek tartom.”

A versenyzők között továbbá olyan hírességek is bizonyíthatnak, mint Zimány Linda, aki Oláh Gergő oldalán, míg a Napoleon Boulevardból ismertté vált Vincze Lilla Apáti Bence oldalán tűnik fel, Tolvai Reni, aki Danny Blue-val kiegészülve igazi varázslatot ígér, az anya szerepben is tündöklő Janicsák Veca, Simon Kornél párjaként, míg a Fem3 Café csinos műsorvezetője, Mádai Vivien a Hooligans frontembere, Csipa tanítványaként erősíti a mezőnyt. Szintén a Fem3 Café-ból is ismert Stohl Luca Peller Károllyal énekelhet, Hódi Pamelát a Zenebutik sztárja Jolly, míg Fábián Julit Győrfi Pál tanítja énekelni, emellett Völgyesi Gabi Sági Szilárddal, Ábel Anita pedig Emilioval ragad mikrofont.

A produkciót az IKO Műsorgyártó készíti a TV2 részére.

Egyedi olimpiai élményt nyújtanak

7 órája

A legnagyobb olasz mobilszolgáltató ügyfelei számára mobilon, szélessávon és ultra-szélessávon is elérhető lesz a 2018-as és a 2020-as olimpia.