2020. január 16.

Új köntösbe bújt és a közösségi médiában is beerősít a Story

Újragondolt logó, innovatív vizuális elemek, nagyobb fotók, letisztultabb címszerkezetek és betűtípusok, vadonatúj rovatok és még több női tartalom.

Több mint két évtizedes fennállása egyik legjelentősebb mérföldkövéhez érkezett a magazin. Mint azt Kolossváry Balázs, a lap főszerkesztője elárulta: a hónapok óta tartó szerkesztőségi munkálatokat olvasói közvélemény-kutatás is megelőzte.

„A munka közel egy éven át tartott, a végeredményt sok-sok közös szerkesztőségi ötletelés, finomhangolás előzte meg. Természetesen olvasóink véleményét is kikértük, számos kutatással teszteltük a „ráncfelvarrást”. Hitünk szerint sikerült egy modern, fiatalos, elegáns magazint létrehoznunk” – nyilatkozta.

A megújulást a Geszti Péter nevével fémjelezett GRUND Kommunikációs és Kreatív Ügynökség által megvalósított média- és marketingkampány kíséri. Ehhez a hazai sztár- és művészvilág olyan egyéniségeit sikerült megnyerniük, mint Balázs Klári, Erős Antónia, Szabó Zsófi, Tóth Vera, Varga Izabella, Bereczki Zoltán, Korda György, Majka és Stohl András.

„Valamennyien az első hívószóra örömmel vállalták a feladatot. Hiszen ők változatlanul sztoriban vannak, tudják: bennünk továbbra is megbízhatnak, velünk megoszthatják féltett titkaikat” – árulta el a főszerkesztő, aki azt is hozzátette, hogy a szerkesztőség a jelenkor egyik legnépszerűbb kommunikációs platformján, a közösségimédia fronton is beerősített. A Facebook- és a nemrégiben indult Instagram-oldalon a magazin hasábjairól kimaradó plusztartalmakra számíthatnak a követők.

A lap filozófiája természetesen nem változott: hiteles és szórakoztató sztármagazint készíteni. Frissült a Női Extra belső melléklet is, a régi rovatok mellett pedig számos innovatív tartalmi elem is vár az olvasókra, például az Előttem az utódomban egy-egy hazai tophíresség egy általa tehetségesnek tartott, ám még kevésbé ismert kollégát mutat be - írják.

Címkék: média story