Kövess minket!

Médiapiac

Újabb bejelentések: visszatér a Való Világ, Liptai újabb showt kap

Ma tartották a VÍZIÓ terjesztési rendezvényt, melyet a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete szervezett. A konferencián Fischer Gábor a TV2 és Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója is izgalmas bejelentést tett.

Fischer Gábor prezentációja elején emlékeztetett, hogy egy éve jelentették be a hét csatornájuk elindítását. Hozzátette, hogy ma már száz nézőből nyolcvan nem a két nagy kereskedelmi csatornát választja, amely a piaci környezet megváltozásának köszönhető.

„Egy csatornás modellel nagyon nehezen lehet érvényesülni, a portfólióban való gondolkodás elengedhetetlen a sikerhez, a kábelcsatornák jelentősége egyre fontosabb a kiélezett versenyben”

– támasztotta alá a tavalyi döntést.

A csatorna kábelportfóliója 146 százalékot növekedett (SHR) a két évvel korábbi eredményekhez képest, a TV2 csoport szinten pedig 14, 5 százalékról 20,4 százalékra (SHR) emelkedett 2015 harmadik negyedévéhez képest.

„Azt gondolom, hogy az a stratégia, amelyet kidolgoztunk, megvalósítunk jól működik. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen rövid idő alatt egy ennyire sikeres termékcsaládot tudtunk létrehozni, amely kis távolságra van a piacvezető szerep megszerzéséhez.”

– hangsúlyozta a programigazgató.

A célok között megemlítette, hogy szeretnék a TV2 főműsoridejét megerősíteni, valamint stabilizálni a nézettséget. Szerinte a szeptemberi eredmények magukért beszélnek, Fischer kiemelte, a teljes lakosság körében  megszűnt a konkurencia és a TV2 Csoport között a különbség. Amíg 2015-ben körülbelül tíz százalékot (SHR) vert az RTL Klub rájuk, addig 2017 augusztusára ezt a hátrányt sikerült ledolgozniuk. Hozzátette, hogy habár az RTL tartja elsőségét, 18-49-ben, illetve 18-59-ben is a csatorna veszítette el a legtöbb nézőt, amíg a TV2 növekedni tudott. A sikeresség mögött a szakember az új stratégiát látja, valamint kiemelte, a kábelcsatornák a piac trónkövetelői és csak idő kérdése, hogy mikor foglalják el a vezető pozíciókat.

Azt mondta, a szeptemberi programmal is meg vannak elégedve, a Séfek séfe véleménye szerint helyt állt a Survivor-rel szemben, az Áll az alku közönség kedvenc lett, számai javulnak, a Drágám add az életed! is jól szerepelt, továbbá elindult a Sztárban Sztár is, amely újra a TV2 legnézettebb műsora lett.

A csatorna „fociban is erősít”, 2018 őszétől náluk is láthatók lesznek a Bajnokok Ligája mérkőzései. Ma este indul a Vigyázat, gyerekkel vagyok! legújabb évadja, jövőhét hétfőn pedig debütál az Ötvenmilliós játszma. Hamarosan látható lesz az Ázsia Expressz, valamint Liptai Claudia is jelentkezni fog egy önálló, interaktív gameshow-val. A csatorna sajátgyártású fikciós sorozata, a Korhatáros szerelem decemberben kerül a tévé képernyőkre, amelyben olyan színészek kaptak szerepet, mint Kovács Patrícia, Dobó Kata, Ónodi Eszter vagy Fenyő Iván.

Fischer Gábor bejelentette a csatorna „legnagyobb dobását”, a Ninja Warrior Hungary-t, amely október 16-a, hétfő 19 órától, a Tények után lesz először sugározva. A TV2 ezzel a döntéssel megakarja hosszabbítani a „hétvégi szórakoztatást”, amellyel egy időben az addigi programstruktúra is megváltozik, az addig abban az időben közölt műsorok arrébb csúsznak.

Köszönik szépen, jól vannak

A nap folyamán Kolosi Péter is megtartotta előadását. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az RTL Klub húsz éves évforduló alkalmából, kilenc év után új arculatot kapott.

„Sokkal erősebb a verseny, mint eddig bármikor. Ezzel együtt köszönjük szépen jól vagyunk és vezetjük a piacot a nézettségi versenyben.”

– mondta el Kolosi, amellyel valószínűleg Fischer Gábor korábban tett állításaira reagált.

A szakember a kábelcsatorna kifejezés helyett jobban szereti használni a második generációs csatorna elnevezést, amellyel kapcsolatban leszögezte, hogy ezek közül a Film+ a legnézettebb, de a cégcsoport többi képviselője is elég kitüntetett helyet foglal el. Megemlítette a nemrég indult RTL Gold-ot is, illetve annak húzóműsorát, az Anikó Show-t, amelyből már több mint nyolcvan epizódot leforgattak.

A programigazgató fontosnak tartotta elmondani, hogy 236 estét nyertek meg, így a TV2 18-49-es közönség arányához képest az RTL Klubbé 170 százalékos, ráadásul 1999 óta tartják a vezető szerepüket.

„A Híradó vezeti a nézettséget, ugyanakkor a további főműsoridős programjaink is kifejezetten jól teljesítenek.”

– hangsúlyozta Kolosi Péter.

Prezentációjából kiderült, hogy a Survivor, az Éjjel nappal Budapest és a Barátok közt is nyeri a sávját. Az X-Faktor minden egyes adásával vitte a szombat estét, sőt a legutóbbi vasárnapot is, ráadásul tavalyhoz képest jobban teljesít.

Az adatokat videók követtek, a jelen levők megnézhettek pár részletet a csatorna nemsokára induló műsoraiból, így a Konyhafőnök VIP-ből is, amely a két hét múlva véget érő Survivort váltja. Az RTL II-ön az ország első hazai gyártású telenovellája, az Oltári Csajok lesz látható október végétől, a Celeb vagyok, ments ki innen! pedig az RTL-en fog futni, melynek időpontját még nem ismertette.

Filmekből sem lesz hiány, a cégcsoport a Warner Brothers-el, illetve a Disney-vel kötött szerződések értelmében blockbuster movie-k tömkelegét fogja sugározni a jövőben, továbbá hazai filmpremierek is érkeznek, így például a Kincsem is képernyőre kerül.

„Három éve úgy döntöttünk, hogy visszahozzuk a heti fikciós sorozat műfaját. Örülök, hogy már mások is követik a példánkat”.

– szögezte le, majd bemutatott a Válótársak harmadik (amelyben feltűnik majd Alföldi Róbert is, de a TV2-höz távozott Stohl Andrásról nem esett szó), a Mi kis falunk második, illetve a Nagy Ervin főszereplésével készült Tanár című sorozat első évadjából egy videórészletet.

Az RTL Klub talán legnagyobb dobása a Fal című vetélkedő, amelyet Sebestyén Balázs fog vezetni. Ez a formátum világszerte nagy sikernek örvend, melynek főnyereménye akár százmillió forint is lehet. Kolosi Péter prezentációja végén bejelentette, hogy a 2017/18-as idényben visszatér az ország első számú realityje a Való Világ powered by Big Brother, az RTL II műsorára.

Médiapiac

Kamu folytán került ellenséges tűz alá a Megafon

Avagy a Média1 esete a szakmaisággal. Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Médiaszövetség.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

„Kínos és árulkodó hibába szaladt bele a baloldali Média1, amikor egy paródiaoldalon közzétett képernyőképből kreált valósnak tekintett, a jobboldali média működését lejáratni próbáló hírt” – mutat rá portálunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ).

Mi is történt?

Egy blog, amely főként a jobboldali sajtó lejáratására fókuszál, olyan fotót tett közzé, amely a Megafon egy állítólagos bakijára hívta fel az olvasói figyelmét. A mémben minden alap nélkül úgy állították be Kötter Tamást, mint a Magyar Péter-ügy kapcsán egy központi akaratot levezényelni próbáló médiaszemélyiséget.

Ezt tálalta valós hírként a „Véletlenül a központból jövő utasítást is kiposztolta a Megafon egyik tagja, amikor Magyar Pétert támadta” című cikkében a Média1. Az azóta helyesbített bejegyzésről végül a Telex rántotta le a leplet.

Fokozott felelősség az újmédia korában

Az eset kapcsán az MNMSZ közleménye arra figyelmeztet, hogy a politikai elfogultság nem írhatja felül a szakma alapvető szabályait, és hogy az újságírás etikai normáinak betartása mellett az újságírók feladata forrásaik alapos vizsgálata is. „Különösen fontosnak tartjuk ezt az újmédia korában, amelyben már szinte minden képet, hangot és állítást lehet manipulálni. Ezekben az időkben határozottan felértékelődik a szakmai normákra szigorúan hagyatkozó professzionális szerkesztőségek munkája” – teszi hozzá az újságírószervezet közleménye.

Az MNMSZ hangsúlyozza, hogy az írott szónak teremtőereje van, és kifejezi reményét, hogy „ennek felelősségét még a baloldali médiazsoldosok is érzik”. Hozzáteszik, hogy szövetségük eltökélt szándéka érvényt szerezni a szakmai normáknak a változó médiavilágban is, ezért „erre szólít fel minden, magát újságírószervezetnek tituláló alakulatot”.

Az újságíró-szövetség egyúttal szolidaritását fejezi a hamisan hírbe hozott Megafon egész csapatával.

Tovább olvasom

Médiapiac

Megújul az M2 Petőfi TV

Friss arculattal, új műsorokkal jelentkezik a közmédia zenés ifjúsági csatornája.

Közzétéve:

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártóbázisának épületei és a főváros III. kerületében, Óbudán, a Kunigunda útja 64. alatt, előtérben az M2 Petőfi TV logója, fotó: MTVA/MTI/Zih Zsolt

Az M2 Petőfi TV a Petőfi Rádió műfajgazdag, magyar kínálatához igazodó, sokszínű tartalommal várja nézőit, a fiatalok igényeire szabott, aktuális témákkal – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája szerdán az MTI-vel.

A csatorna új, saját gyártásában készült egyedi tartalmakkal, élő közvetítésekkel, fesztiválok, koncertek, szórakoztató programok bemutatásával, filmes és ismeretterjesztő adásokkal, a fiatalok mindennapjait érintő témákkal várja a nézőket.

A megújulás szoros együttműködésben valósul meg a Petőfi Rádióval, láthatóvá téve a rádiós műsorvezetőket.

A közlemény szerint a csatorna kiemelt célja, hogy napjaink magyar slágereinek, a fiatal feltörekvő, értékteremtő zenei teljesítményt nyújtó zenészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a Petőfi Rádió tehetségkutató törekvéseivel szoros együttműködésben.

A tavaly októberben megújult rádióadónak már több ezer felvételt küldtek az új, valamint a széles körben még nem ismert előadók.

Tehetségük kibontakoztatásában, dalaik terjesztésében vállal hangsúlyos szerepet – műfaji megkötés nélkül – a magyar zenei médiumok között egyedüliként a két csatorna – emlékeztetnek a közleményben.

Mint hozzáteszik, a tehetséggondozás mellett fontos törekvésük a múlt könnyűzenei örökségének gondozása, hogy a hazai könnyűzene legendás alakjait közelebb hozzák az ifjúsághoz. A nézők ennek részeként több évtizede készült, zenei ritkaságnak számító archív koncertfelvételeket, interjúrészleteket is láthatnak.

Íme az újdonságok

Az elmúlt évekhez hasonlóan minden hétköznap 21 órától élő műsor várja majd a nézőket. Az Esti Kornél című műsorban különböző zenei formációk aktualitásait mutatják be, de előtérbe kerül az előadók színpadon túli élete, például kedvenc sportjuk, hobbijuk vagy karitatív tevékenységeik.

Az adások továbbá rávilágítanak arra is, hogyan kapcsolódik össze a zene egyéb művészeti és más területekkel. A műsorvezetők között a már jól ismert csatornaarcok szerepelnek, így Csitári Gergely, Pató Márton, Csapó Dóra, Hernandez Vivien, Matthesz Flóra és Tótfalusi Fanni.

A tévéadó újdonságai közé tartozik az élő műsor után következő zenés kívánságműsor. A Mit kíván? című műsor adásaiban válogatást adnak a Petőfi Rádió kívánságműsorának legnépszerűbb dalaiból, valamint zenei témákban megszólaltatják az utca emberét.

Szombat esténként 20 órától a Petőfi Rádióból ismert műsorvezetők, Mák Kata, Fekete László, Habóczki Máté, Szani Roland és Szikora Tamás várják a nézőket a Házibuli című zenés műsorral. Minden adás egy hazánkban népszerű zenei stílust, illetve sokakat foglalkoztató, a dalokban gyakorta megjelenő emberi érzelmet jár körbe különböző rovatokban.

Az adások után szombaton 22 órától koncert- vagy zenés filmet ad a csatorna.

A csatorna népszerű koncertműsora, az Akusztik továbbra is jelentkezik vasárnaponként 20 órától, valamint folytatódik az A38 hajó színpadán és a Kulisszák mögött – az A38 hajón, az A38 Archív és az A38 BESZTOF a zenei szerkesztők válogatásában, a legjobb hazai produkciókkal, érdekességekkel – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Vizsgálat indult az EU-ban az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos.

Közzétéve:

MTI/EPA/Caroline Brehman

Margrethe Vestager brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte:

az előzetes vizsgálatok eredményei szerint feltételezhető, hogy az érintett vállatok nem kezdték meg a hónap elején életbe lépett, átjárhatósággal és versennyel kapcsolatos előírásokat tartalmazó szabályozás szerinti kötelezettségek betartását.

A szabályozás szerint az “alapvető platformszolgáltatásokat” nyújtó, kapuőrnek nyilvánított vállatoknak fel kell számolniuk azokat a zárt technológiai rendszereket, amelyek a fogyasztókat egyetlen vállalat, főként saját termékeinek vagy szolgáltatásainak használta felé terelik. Kiemelte, a szabályozás előírja, hogy a vállalatoknak lehetővé kell tenniük, hogy “ingyenesen tereljék” a felhasználókat alkalmazásboltjain kívüli ajánlatokhoz.

Az Európai Bizottság szeptemberben hat szolgáltatót minősített kapuőrnek, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a ByteDance, a Meta és a Microsoft céget.

Az uniós biztos szerint az Európai Bizottság “gyanítja”, hogy az érintett vállatok által bevezetett intézkedések nem tesznek eleget a DMA szerinti kötelezettségeiknek. Az uniós bizottság mélyreható vizsgálata során arra keres választ, hogy a Google és az Apple teljes mértékben betartja-e a DMA szabályait, amelyek megkövetelik a technológiai cégektől, hogy lehetővé tegyék, hogy az alkalmazásboltjaikon kívül elérhető ajánlatokhoz irányítsák a felhasználókat. Az uniós bizottság aggodalma szerint a két vállalat saját ajánlataikon kívüli választás esetén “különféle korlátozásokat” alkalmaz, beleértve egyebek mellett díjak felszámolását.

A gyanú szerint a Google nem tartja be azokat az előírásokat, amelyek megakadályoznák, hogy a technológiai óriáscégek előnyben részesítsék saját szolgáltatásaikat a riválisokkal szemben.

“Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat” – mondta.

Közölte továbbá: az előzetes vizsgálatok szerint az Apple alternatív alkalmazásboltokra vonatkozó új díjstruktúrája és az Amazon keresési találatokra vonatkozó rangsorolási gyakorlata szintén aggályokat vet fel. Az Apple intézkedései, beleértve a webböngésző keresési képernyőjének kialakítását, megakadályozhatják a felhasználókat abban, hogy gyakorolják a szabad szolgáltatásválasztás jogát saját rendszerén belül. Az uniós bizottság a Meta esetében a felhasználók adatainak kezelése és a díjköteles szolgáltatások fizetési feltételeivel kapcsolatosan vizsgálódik majd – tájékozatott.

Az Európai Bizottság közölte: vizsgálata során bizonyítékokat és információkat gyűjt a felvetődött gyanúk tisztázására, az eljárást 12 hónapon belül le kívánja zárni.

Jogsértés esetén a brüsszeli testület az érintett vállalat teljes, globális forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot szabhat ki. A bírságok ismételt jogsértés esetén akár 20 százalékot is elérhetnek.

Folyatódó jogsértések esetén az Európai Bizottság további lépéseket is tehet, például kötelezheti a vállalatot egy üzletág vagy annak egy részének eladására, vagy megtilthatja a rendszerszintű meg nem feleléshez kapcsolódó szolgáltatások nyújtását.

Borítókép: a Google amerikai informatikai óriáscég logója a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításnak (CES) otthont adó épületen Las Vegasban 2023. január 10-én

Tovább olvasom