2016. január 12.

Újfajta jogdíj jár a zenészeknek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) legújabb díjszabása szerint a kiadók újfajta díjat is kötelesek fizetni a zenészeknek. Ebből elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek.

A szerzői jogi törvény szerint a felvételek védelmi ideje – felfutó rendszerben – 50-ről 70 évre nő, ezzel egyidejűleg a zenészek kiegészítő díjazásra válnak jogosulttá. Kiegészítő díjazásban most azok részesülnek, akiknek 1963-ban vagy 1964-ben készített hangfelvételét kiadójuk tavaly értékesítette, ha a felvétel elkészítéséért a zenész csak egyszeri díjazást kapott, jellemzően annak készítésekor.

A tavalyi év forgalma alapján megállapított jogdíjat a kiadók várhatóan az év második felében fizetik meg első alkalommal az EJI-nek, amely a jogdíj beszedésén túl a kiadói elszámolások ellenőrzéséről és a kifizetésekről is gondoskodik.

Újdonság, hogy azok a zenészek, akiknek felvételeit a kiadó már nem értékesíti, egyoldalúan felmondhatják szerződésüket a kiadóval, és a továbbiakban már maguk értékesíthetik korábbi dalaikat. Ez a „use-it-or-lose-it”, azaz „használd vagy elveszíted” szabály felvételek százait is érintheti a hatvanas évek első feléből. Az érintett zenészeknek az EJI ingyenes jogsegélyszolgálattal nyújt segítséget.

Címkék: zene jogdíj eji