Mindketten a XVII. kerületben lakunk, így interjúhelyszínként jó ötletnek tűnt, hogy biciklivel a Naplás-tónál találkozzunk. Bevallom őszintén, én egy hónapja nem tettem ki a lábam az otthonomban töltött karanténból, így azt vettem észre, Gábor a korkülönbség ellenére is sokkal jobb formában van.

Hogy vagy? Hogy éled meg a jelen helyzetet?

Halál jól. Biciklizem, itt mögöttünk, az erdőben pedig van három les. A lesek azért vannak ugye, hogy a vadakat etessük, és én vadászom, nézem milyen vadak látogatják őket. Itt biciklizem, körülbelül öt kilométerre van az otthonomtól. Dél körül hazatekerek, anyámékhoz beköszönök, ez körülbelül 15-20 kilométer. Szerintem ez elég.

Van előre kialakított napirended? Hogyan él most egy színész színház nélkül?

Úgy élek, mint a norvég nyugdíjasok, csak a pénzem nem annyi, mint az övék. Felkelek, és tulajdonképpen akkor döntöm el, hogy aznap ép mit fogok csinálni. Mondtam a feleségemnek, hogy felmegyek a tetőre, és csinálom a szigetelést, és nem akkor hagytam abba a munkát, amikor készen voltam, hanem amikor meguntam. Nagyon jó dolog, hogy például metszed a fát, és érzed, hogy épp itt a vége, bár még lenne munka, még folytatni kellene, de majd megcsinálod máskor, még ráér, és elkezdesz valami olyat csinálni, amihez kedved van megint. A napomat én osztom be, amennyire csak lehet, de azért itthon dolgozom is. Most is haza kell mennem délre, mert egy hangosítást csinálok. Berendeztem egy stúdiót mikrofonnal, és fel tudok mondani szöveget stúdióminőségben. Majd elküldöm a stúdióba, ahol még foglalkoznak vele technikailag, hogy jó legyen, és gyakorlatilag már mehet is rádióminőségben a történet. Ilyeneket csinálok.

Annyit voltam színpadon, hogy a jelenlegi helyzetet nyári szünetként élem meg. Gyakorolgatok is: hogy ne felejtsem el, elmondom a szövegeimet. Múltkor elmondtam a Toldit, amíg lementem a Balatonra.

Korábban egy hónapban harmincötször játszottam, és nem volt magánéletem. Ma, amíg ide bicikliztem, arról beszéltem Hegyi Barbarával, a fene nem gondolta, hogy olyan problémák jönnek elő a házban a körülöttem lévő dolgokban, amiket mostanában megtapasztalok. Nem emlékszem, ezeket régen hogyan oldottam meg, nem is érzékeltem őket, nem is foglalkoztam velük.

Mindannyian érzékeljük, hogy azt az élményt, amit egy színház nyújt, semmilyen technika nem képes ugyanolyan mértékben élvezhetővé tenni. Egy előadás, amiben aktívan részt veszel, vagy amin valóban ott ülsz, katarzis. Nem hiányzik neked most konkrét szerep?

A helyzetek hiányoznak. Egy baráti beszélgetésben megemlítettük A hetvenkedő katona című darabot, amihez egy csomó helyzet kapcsolódik. Amíg élek, nem felejtem el, hogy az utolsó pillanatig úgy volt, nem lesz rajtam alsónadrág sem, amikor megölnek vagy villamosszékbe raknak. Rettegtem, hogy nézni fogják a „pucér mindenemet”, és röhög majd rajtam mindenki. Még én is, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Közben meglepett, hogy mégsem zavart. Ekkor ismertem meg új barátokat, akikkel azóta is barátságban vagyok, például Mészáros Mátét. Maga a szerep, maga a dolog, az elment, de ekkor szerzett barátom, Telekes Péter azóta is igaz barát.

Mit gondolsz, mi lesz a színházakkal? Nem félő, hogy nem fognak beülni az emberek?

Nyájimmunitás ide vagy oda, ha a nézők harminc százaléka még nem esett át a fertőzésen ekkorra, megfertőződhet. Szerintem nehéz lesz majd visszaszerezni a bizalmat a színháznak, a színházi embereknek. Nem gondolom, hogy kevesebben akarják majd látni A Pál utcai fiúkat vagy mondjuk a Thália Színházban a Legszebb férfikort vagy a Magyar Színházban az Utánképzés ittas vezetőknek című előadást. Mindenkinek hiányzik a színházi együttlét.

Történtek a színház életében a koronavírus-járványon kívül is változások, amelyektől hónapokig volt hangos a sajtó. Tekintsünk azonban inkább előre, a következő évadban számítasz-e a repertoárban valamire?

Többek között azért nem, mert valószínűleg elszerződöm. Ezt már régebben eldöntöttem. Két dolog miatt: ha Eszenyi Enikő marad az igazgató, akkor azért, ha meg nem, akkor azért. Játszottam a Thália Színházban a Legszebb férfikor című darabban, és nagyon megszerettem az ottani kollégákat. Pindroch Csabi barátom, őt „testvéremnek” tartom. Nagyon sokat léptünk fel a Vígben is. Képzeld, úgy mentem a Tháliába vendégnek, hogy Csabi már kijelölte, hol fogok öltözni.

Tudom, hogy nem tartod számon a színházi szerepeid pontos számát. Adtál már vissza szerepet?

Igen, mert megsértődtem, és most már nem is bánom. Kovács D. Dani megkeresett engem is és Lengyel Tamást is a Don Juan egy-egy szerepére. Gyorsan megnéztem a neten a szerepem (már nem tudom, melyik lett volna az enyém): csupán nyolc mondat. Ezek között van egy köszönés és egy elköszönés, akkor ez voltaképpen hat mondat. Megnéztem Lengyel Tomi szerepét is. Az övé tizenkét mondat, ő kétszer köszön el. Felhívtam Tomit, hogy elvállalja-e. Azt felelte, természetesen, nagyon jó. Megkérdeztem, megnézte-e, mekkora szerepről van szó? Azt válaszolta, persze, mondták, hogy jó szerep. Aztán elküldtem neki a szerepét, és öt perc múlva hívott…

Akkor a kis szerep nem szerep?

Ez így nem teljesen igaz! A kis szerep is szerep, ha szerep! Nagyon sokat játszottam kis szerepeket, és nagyon sokat köszönhetek nekik. Ez nem volt szerep, ez hat mondat volt. Úgy éreztem, egyet léptem előre, kettőt hátra. Néha kettőt előre, aztán egyet hátra. Majd megint, és ez most már három vagy négy lépés lett volna hátra.

Beszéljünk egy igazán nagy szerepről, egy újdonságról az életedben. A napokban ért az utolsó részéhez az RTL Klub kosztümös teleregénye, a Bátrak földje. Hogy érezted magad benne?

Soha nem csináltam még ilyet. Régebben néztem Buciékat (Stohl András – a szerk.), milyen ügyesek, milyen jól vezetnek műsort. Más kollégáim azt mondták, ez semmiség.

Sokat kellett tanulni. Emberpróbáló feladat volt mindenki számára. Előfordult, hogy tizennégy jelenetem volt egy nap, este hétkor vagy fél nyolckor fejeztük be. Este kilencre értem haza, ezután tanultam meg a következő napi szövegemet. Másnap hajnali hatkor pedig már benne kellett lenni a soron következő jelenetben. Ugyanakkor ilyen jó hangulatú forgatáson nagyon régen vettem részt. Nem voltak mindig jók a körülmények, volt, hogy nagyon fáztunk, volt, hogy a nagy melegben lejött rólunk a ragasztott bajusz.

Hogyan tudtál azonosulni a szerepeddel? Nem lettél volna szívesebben báró?

Tetszett az a karakter, aki voltam. Képzeld, ilyen ember a drága nagyapám, van tehát ilyen ember a családban. Szőlőnk is volt, tudom, hogy egész évben sok vele a munka, és tisztában vagyok vele, mikor mit kell csinálni. A kellékesek csodálkoztak is. Elárulok valamit, azért nem volt minden autentikus. Tegyük hozzá, akkor még nem volt lugasos művelés. De ehhez az élethez volt közöm, falun nevelkedtem. Tudom, hogy kell egy baltát megfogni.

Szerettem a kollégáimat. Nagyon sok produkció születik vérrel, verejtékkel. Azt mondják, ez nagyon jó lett. Sokkal jobban szeretek olyan produkciókban dolgozni, amikor ha nem is úgy sikerül, a jó hangulat megmarad bennem. A kreatív szellem a jó hangulatban tud kreatív lenni. Ha az ember jól érzi magát, belead mindent. Itt valami hasonló történt.

Lesz folytatása?

Sajnos úgy tudom, nem. Ez is olyan, mint amikor a szerepekről beszéltünk. Jó sztorik kapcsolódnak hozzá. Igazi jó emberek, akiket fel tudok majd jövőre is hívni. Mindenkit megszerettem. Ondruss Ilonát, Kalamár Tamást (producerek – a szerk.), Denisát (Dér Denisa – a szerk.), akivel nem is ismertük egymást. A sorozatban ő volt a feleségem. Spurnit (Spolarics Andrea – a szerk.), akivel nagyon furcsa lett a kapcsolatunk a végére. Azt játszottuk, hogy egymásba szerettünk. A cigány asszony, Baba és Torzsa Mihály között lehetne valami. Lehetne egy következő rész. Szegény Denisát nem akartuk bántani…

Követed a politikai eseményeket? Mi a véleményed az operatív törzsről? Szerinted a kormány jól kommunikál?

Abszolút követem a politikai eseményeket. Szeretem a politikát, szeretek vele foglalkozni. Szerintem jól kommunikál a kormány. Nem szeretnék bírálatot mondani. Akik kritikákat fogalmaznak meg, azok nincsenek az információk teljes birtokában, nem is lehetnek. Nem tudom, hogy mi alapján számolnak. Én hiszek abban, hogy akik az operatív törzs „alatt” dolgoznak, szakemberek. Matematikusok, járványügyi szakértők, virológusok, kórházvezetők – erős hivatástudattal rendelkező, felelősségteljes emberek, akik a nevüket adják ehhez a dologhoz. Szerintem rosszul nem csinálhatják. Svédországban hétmillió emberből meghalt körülbelül kétezer, mi – mondhat bárki bármit, a halottakat nem lehet elhallgatni – ma 270 halottnál tartunk. Nem tudom, hogyan kellene másképpen kommunikálni. Szerintem mindenkinek döntést kell majd hoznia. A történelem meg fogja mutatni, hogy valóban jól csinálták-e, vagy sem.