Kövess minket!

Művház

Fábri Zoltán UTÓSZEZON című filmjének felújított változata a velencei filmfesztivál válogatásában

Az 1966-ban készült rendhagyó holokausztfilm, az UTÓSZEZON felújított változatát tűzi műsorára a szeptember 2-án kezdődő 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Venice Classics programja.

A Feldobott kő Cannes Classics bemutatójának bejelentése után érkezett a hír, hogy a világhírű velencei filmfesztivál restaurált alkotásokat bemutató szekciója, a Venice Classics Fábri Zoltán Utószezon című filmjét beválasztotta a programjába.

Fotó: Domonkos Sándor / NFI Filmarchívum
Fotó: Domonkos Sándor / NFI Filmarchívum

„Minden vád ellen lehet védekezni, csak az önvád ellen nem” – nyilatkozta Fábri Zoltán a témaválasztással kapcsolatban. A Páger Antal főszereplésével készült Utószezon az egyik első film volt, amely lelkiismereti oldalról vizsgálta a magyar társadalom holokauszttal kapcsolatos felelősségét. A rendező rendhagyó, modernista formában, groteszk stílusban idézte meg a vészkorszakot.

Az Utószezon 1976-ban már szerepelt a velencei filmfesztiválon, ahol a merész téma és a szereposztás élénk vitákat váltott ki. A film Velence város és a CINEFORUM kritikusi díját nyerte el.

A Nemzeti Filmintézet hosszú távú filmfelújítási és digitalizációs programja keretében a Filmarchívum és a Filmlabor munkatársainak közös munkájával 2017-ben készült el a film restaurálása. A munkálatok a Magyar Operatőrök Társaságának együttműködésével, Kardos Sándor operatőr részvételével zajlottak. A restaurálást a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta. A program keretében eddig közel 100 film restaurálása készült el.

A tavalyi Venice Classics Gaál István Sodrásban című filmjének felújított változatát vetítette.

Művház

Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa

Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo nemzetközi sajtófotóversenyen az év fotója díjat. A gyászt és veszteséget ábrázoló, megrázó fényképet tavaly a Gázai övezet déli részének egy kórházában készítette Mohammed Szálem, a Reuters fotósa.

Közzétéve:

MTI/EPA/ANP/Robin Van Lonkhuijsen

Az ötéves, Saly nevű unokahúga fehér lepedőbe csavart testét a karjaiban tartó, 36 éves palesztin nőt Szálem tavaly október 17-én pillantotta meg a Hán-Júniszban működő Nasszer kórháznál, ahol a családok az izraeli rakétatámadásban elhunyt hozzátartozóikat keresték.

Az amszterdami díjátadó ünnepségen Rickey Rogers, a Reuters képanyagokért és videofilmekért felelős globális szerkesztője Szálem nevében elmondta, hogy a fotóriporter nagyra értékeli az elismerést, főként azért, mert ez lehetőséget nyújt arra, hogy nagyobb közönséghez juthasson el a képe. Hozzátette: Szálem reméli, hogy a díjazott fotó sokakat ráébreszt arra, hogy a háború milyen emberi áldozatokkal jár, és milyen hatása van a gyerekekre.

A zsűri indoklása szerint Szálem “nagy gonddal és tisztelettel komponált” győztes képe “egyszerre nyújt metaforikus és valódi bepillantást az elképzelhetetlen veszteségbe”.

A fotós az először novemberben publikált kép keletkezését felidézve korábban elmondta: “Az emberek fejvesztve rohantak egyik helyről a másikra, alig várták, hogy megtudják szeretteik sorsát, és ez a nő megragadta a figyelmemet, ahogy a kislány testét tartotta, és nem volt hajlandó elengedni”.

A 39 éves palesztin Szálem, aki 2003 óta dolgozik a Reutersnek, 2010-ben már a díjazottak közé került a World Press Photo sajtófotóversenyen.

A WPP zsűrije 130 ország 3851 pályázó fotósának 61 062 fotójából választotta ki az idei győztes képeket.

Az év fotóriportja díjat a dél-afrikai Lee-Ann Olwage kapta a Madagaszkáron demenciával küzdő emberek helyzetét ábrázoló, megható riportjáért, amely a GEO magazinban jelent meg.

A díjazottak között volt még a hosszú távú projekt kategóriában a venezuelai Alejandro Cegarra, aki 2018-tól a mexikói bevándorlópolitika változását ábrázolta The Two Walls című képsorozatával, amelyet a The New York Times és a Bloomberg publikált.

Julia Kocsetova ukrán sajtófotós és dokumentumfilmes pedig a nyitott formátum kategória díjazottja lett War is Personal című munkájával, amely az ukrajnai háborút dokumentálta a képek, költészet, hang és zene dokumentarista stílusú összefűzésével.

Az amszterdami székhelyű World Press Photo Foundation csütörtöki éves díjátadóján a háborús konfliktusokról tudósító sajtófotósokra leselkedő veszélyekről is megemlékeztek.

A szervezet adatai szerint 99 újságíró és médiában dolgozó vesztette életét az Izrael és a Hamász közötti háborúról tudósítva azóta, hogy a palesztin terrorszervezet október 7-én 1200 embert ölt meg Izraelben, s ezt követően Izrael katonai offenzívát indított a Gázai övezetben.

Borítókép: A World Press Photo munkatársa a jelenleg kiállítóhelyként működő amszterdami Új Templom (Nieuwe Kerk) székesegyházban bejelenti, hogy Mohamed Szálemnek, a Reuters fotóriporterének a felvétele, amelyen a 36 éves Inász Abu Maamár öleli magához az izraeli légicsapás következtében elhunyt ötéves unokahúgának, Szálihnak a holttestét a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban, elnyerte a 2024-es Év Sajtófotója díjat 2024. április 18-án

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom