Művház
Keleti Éva: „A varázslat nem érhet véget”
A pillanat megragadásának művésze, bár magát nemes egyszerűséggel csak fotóriporternek tartja, képein a magyar kulturális élet öt évtizedének meghatározó alakjai elevenednek meg. Keleti Éva a múlt század második felének tanúja, aki szerint egy fotográfia legfontosabb célja, hogy érzelmeket váltson ki nézőiből. Az Alkotni születtünk interjúsorozat negyedik része.
Hogyan reagál, amikor a magyar fotográfia nagyasszonyaként aposztrofálják?
Rendkívül dühödten. (Nevet.) Mi az, hogy nagyasszony? Mondjon egy szinonimát! Kikérem magamnak, ha ezzel a koromra utalnak; ha pedig annyira kimagasló szakembernek tartanak, mondják egyszerűen azt, hogy kiváló. Meglehetősen sok tehetséges magyar fotóst ismerek, köztük nőket is. Ugyan miért lennék nagyasszony? Negyven-ötven év is eltelik, mire már csak a képeim fognak beszélni, akkor fog kiderülni, mennyire jelentős munkát végeztem.
Különösen rímel ez arra a korábbi kijelentésére, miszerint egész életében azért dolgozott, hogy emléket állítson azoknak, akiket lefényképezett.
Egészen tragikus érzés fog el, amikor azzal szembesülök, hogy különösen a fiatalabb generáció mennyire nem emlékszik Ruttkai Évára, Latinovits Zoltánra vagy akár a fiatalságom meghatározó színészeire, például Tolnay Klárira. Ha csak annyit értem el, hogy néhányukat megőriztem az utókornak, érdemes volt élni.
 |
| Keleti Éva: Timár József színművész a Nemzeti Színházban, 1959 © Keleti Éva |
Több olyan ikonikus képet készített, amelyet kezdetben nem tartott jónak, ilyen az 1959-ben Tímár Józsefről készült felvétel, illetve az Extázis című 1974-es alkotás. Meg lehet határozni a jó fotográfia ismérveit?
Az biztos, hogy képlettel nem lehet leírni, nem olyan, mint a Pitagorasz-tétel. Persze vannak a fotós kisagyában idővel automatikussá váló alapszabályok, de ezeket át kell lépni, és szükséges azokat a felvételeket is elkészíteni, amelyek ezeknek az alapszabályoknak ellentmondanak.
 |
| Keleti Éva (Fotó: Valuska Gábor) |
Mi a fontosabb: a szerző személye vagy az eszköz?
Egyértelműen az alkotó, aki megragadja a pillanatot. Egy festmény értékét sem növeli a festő ecsetjének típusa. A fotográfia megértésének, hatásának alapelve, hogy valamilyen érzelmet fejezzen ki. Ha magához elér az, amit az adott képpel el akartam mondani, az egy jó kép. Ha képes az eredeti szándékhoz hasonló érzelmeket kiváltani, az már egy nagyon jó kép. Nem szabad skatulyázni. Az is teljesen mindegy, hogy az alkotó profi-e vagy amatőr, a lényeg, hogy hatással legyen a nézőre.
 |
| Keleti Éva: Extázis, 1974 © Keleti Éva |
Elmondása szerint öt-hat olyan képet készített, amelyre büszke.
Tudja, a büszkeségnek is vannak fokozatai. (Nevet.) De természetesen össze tudom számolni a számomra is meghatározó alkotásokat, amelyeket többnyire az esemény vagy a szituáció tett emlékezetessé. Az említett két fotót közéjük sorolom, de a jelentőségük csak mások által derült ki számomra, én magam nem hittem, hogy jól sikerültek. Különösen kedves még Darvas Iván szamaragolós képe. 1957 februárjában engem, az akkor még taknyos lányt hívott fel, hogy örökítsem meg, mert nem lehet tudni, mi vár rá. Azóta tudjuk, hogy a forradalom leverése után hosszú hónapokat töltött börtönben. Nagy kedvencem az 1974-es Levegőben, amelyen egy spiccelő balerina kivételével minden lány a levegőben van, ami számomra a földtől való elrugaszkodás lehetetlenségét szimbolizálja. Illetve idesorolom Ferenczi Krisztina portréját is. Tragikus sorsú színésznő volt, orvosi műhiba miatt haltak meg az ikergyermekei, majd nem sokkal később férjét, Tímár Bélát agydaganattal diagnosztizálták. Itt maradt egyedül, és elhatározta, oknyomozó újságíró lesz. Több könyvben írta meg a rendszerváltás utáni politikai elit viselt dolgait, amiért B-listára került, a cipője mellett élt. Ő is hosszú szenvedés után halt meg.
 |
| Keleti Éva (Fotó: Valuska Gábor) |
A technikát könyvből el lehet sajátítani, de a pillanat, a személyiség megragadását honnan lehet megtanulni?
Látja, ez furcsa dolog. Azt szoktam mondani: egy fotós nem robbanhat be valakinek az életébe. Fontos, hogy legyen bevezetés, tárgyalás és befejezés, mint azt az irodalmi művekben megszoktuk. Rendelkezni kell valamilyen szintű kapcsolatteremtő képességgel, érdeklődni kell a lencse előtt lévő személy iránt, egyfajta pszichiáterként tudni kell megnyitni a lelkeket.
Mit jelent önnek a kreativitás?
Az életemet. Ha csak arra gondolok, ahogy reggelente tükörtojást készítek, és eldöntöm, hogyan helyezem a tányérra, egyben vagy szétvágva, az is egy kreatív folyamat eredménye, ami nélkül nem lehet élni.
Mi az első emléke a kreativitással kapcsolatban?
A gyerekkoromat egy igen nehéz időszakban, a negyvenes években éltem, ritkán jutottam játékhoz, pedig mindig nagy vágyam volt, hogy kapjak egy igazi teddy beart. Anyukámnak volt egy műszőrme bundája, én meg nagy kreatívan fogtam, nekiestem egy ollóval, és készítettem magamnak egy úgynevezett mackót. Az eset következményeit nem mesélném el. (Nevet.)
 |
| Keleti Éva: Darvas Iván, 1957 © Keleti Éva |
Induljunk el egy időutazásra a szakmai életének jelentős pillanatait megidézve! Az MTI fotóriportereként kezdte, ahol az élet minden területét fotózta.
Szépíthetünk a dolgon, de ma is fotóriporter vagyok, fotóművésznek soha nem nevezem magam. A szakmának minden területén dolgoztam, ami tudást elsajátítottam, ennek az esszenciája. De szerencse is kellett hozzá.
1956 után megváltozott a világ. Ekkor kezdett el színházi képeket készíteni, majd hamarosan olyan világnagyságok álltak a lencséje elé, mint Yves Montand vagy Orson Welles.
Kezdetben nem érintett meg a színház világa, különösen azért, mert a férjemnek, Mátray Mihálynak köszönhetően, aki filmrendező és operatőr volt, rengeteg olyan embert ismertem, aki muszájból csinálta. Aztán elérkezett a pillanat, amikor el kellett döntenem, ráteszem-e az egész életemet a szakmára. 1957-et írtunk, amikor elkészült az a bizonyos Tímár-kép, majd a Darvas Iván-sorozat, és egyszerűen elkezdtem jól érezni magam a közegben. Sorra jöttek a gondolataim a színházi fotografálással összefüggésben. Bizonyos dolgok emiatt kimaradtak az életemből. Fotóriporterként nem tudtam 11 órára kimenni a repülőtérre, hogy megörökítsem, ahogy Kádár János elutazik, mert 12 órától a Nemzeti Színház próbáján kellett részt vennem.
Nevéhez fűződik a színházi fotózás megújítása. Mi volt Keleti Éva előtt, és miben hozott újat?
A színházi életben korábban kizárólag idealisztikus, beállított, a közönséget bevonzó propagandaképek készültek, amelyek köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. 16–17 DIN-es filmre dolgoztunk, érzékeny még nem is létezett.
 |
| Keleti Éva (Fotó: Valuska Gábor) |
Ezzel paralel elindult a technikai fejlődés, már rendelkeztünk 21, sőt 23 DIN-es filmmel is. A színházi vezetők viszont nem hittek a színház drámai erejében, idővel látták csak be, hogy az ilyen típusú képeknek nagyobb a hatásuk. A színház egyszerre tudott gonosz és hálás is lenni. Sokat számított, hogy törődtem a színészekkel, akik közül sokakat jól ismertem, tudtam, mit fognak kihozni egy-egy jelenetből. De egyúttal törődtem az epizodistákkal is, noha mindenki a nagy bölényekre utazott. Én úgy voltam vele, lehet, hogy Szatmári Gizikének mindössze három mondat jutott, de adott esetben többet produkált, mint a vezető színész az egész előadás folyamán.
 |
| Keleti Éva: Levegőben, 1974 © Keleti Éva |
Hogyan festené le az akkori magyar színjátszás világát?
Két emlék sejlik fel. Bessenyei Feri a hatvanadik születésnapját nálunk ünnepelte, ott ült a cserépkályha mellett, dobálta le magáról a cipőit, és egyre csak azt kiabálta a férjemnek: „Bérlet leszek, Misikém, meglátod! Bérlet leszek hamarosan!” (Nevet.) Egy másik alkalommal este tíz órakor szólalt meg a csengőnk, Latinovits érkezett hozzánk. Anyukám halálra rémült, meg volt győződve, hogy szétveri a házat. De nem így történt. Hajnalig beszélgettünk, aztán ahogy jött, elment. Mindig nyitva volt az ajtónk, előadás után bárki feljöhetett, hogy beszélgessünk egy nagyot. Néhányukkal, köztük Béres Ilonával, Pécsi Ildikóval vagy Gálffi Lászlóval igaz barátok lettünk.
 |
| Keleti Éva (Fotó: Valuska Gábor) |
A kihívásokon, amelyek fotósként nap mint nap megtalálták, hogyan emelkedett felül?
Olyan nem volt, hogy egy felvétel ne sikerült volna, a fotós annál jóval rafináltabb. (Nevet.) Szakmai mélypontjaim sem voltak. Semmit nem éltem meg tragédiaként, azt sem, hogy kezdetben nagyon nem szerettem a színházi fotózást. Azt gondoltam, abbahagyom, és másba fogok. Az egyetemet is abbahagytam a szigorlatok után. Mindez az egyéniségemből fakad, ha lépnem kell, lépek, nem lelkizem.
Az MTI-t is így hagytam ott egy hosszú indiai látogatás után, amikor is azt hittem, itthon nagyon várnak, majd a hazaérkezést követően a rovatvezető közölte, nem kíváncsi arra, mit csináltam kint, mert sokat kellett helyettem dolgozni, beszéljünk hétfőn. Ez pénteken történt. Az összeomlásom kellős közepén szólalt meg a telefon, Kalmár György hívott azzal a hírrel, hogy indul az Új Tükör, kérdezte, nincs-e kedvem képszerkesztőként velük dolgozni. Azonnal rávágtam, hogy megyek. Letettem a telefont, a férjem megkérdezte, hova megyünk. Mondtam neki, te sehova, én megyek.
 |
| Keleti Éva: Ferenczi Krisztina, 1982 © Keleti Éva |
Az Új Tükör után fél évig a Színházi Élet munkatársa volt. Röviddel ezután tette le a gépet.
1989 decemberében szűnt meg az Új Tükör, azzal az indokkal, hogy nem elég népszerű, mivel csak 140 ezer olvasója és 80 ezer előfizetője van. Úgy éreztem, vége a világnak. Nem tudtam elképzelni, hogy ne tartozzam valahova. Egy kis csapattal megcsináltuk az új Színházi Életet, de a lap tulajdonosa háromnegyed év után közölte, nincs pénz. Ezzel egy időben találkoztam Szebeni Andrással, akit Havas Henrik hívott, hogy alapítsanak együtt egy hírügynökséget, de Szebeni éppen a Playboynak dogozott, nem fért bele neki. Engem viszont érdekelt a dolog. Sok külföldi kapcsolatom volt, felhívtam néhány barátom, hogy tanácsot kérjek, akik aztán segítettek, hogy elinduljon a második életem az Europress-szel, amelyet – miután már csak tanácsadóként vagyok jelen – a családom visz tovább.
Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg újra kamera mögé állt.
 |
| Keleti Éva (Fotó: Valuska Gábor) |
Még egy digitális felszerelést is vásároltam. Noha 88 éves vagyok, ismernem kell a digitális technikát, amit jogomban áll utálni. (Nevet.) Annak idején Hollenzer Béla (fotóriporter – a szerk.) elővett egy lúdecsetet, betette vörösvérlúgsóba, és azzal rajzolt felhőket a negatívra mindössze három perc alatt. Ma ugyanez akár öt órát is igényelhet. A különbség csak annyi, hogy noha a vörösvérlúgsó egy vegyszer, mégis igazibb, mint a Photoshop.
Mit adott ön számára a hivatása?
Sokszor elgondolkodom, mi történt volna, ha nem hagyom ott az egyetemet, vagy ha emigrálok 1956-ban. Talán nem találkozom a férjemmel, nem születik hét dédunokám. A döntés meghozatalának pillanatában nem vagyunk tisztában a következményekkel. Sokszor megkérdezik tőlem, volt-e valami, amit megbántam. Ha előre látom a jövőt, akkor is ezt a szakmát választottam volna. Nem bánok semmit. Érzésem szerint mindig azt cselekedtem, amit kellett. Ez volt az életem. És ez ma is.
Művház
Kövér László: a filmmel mindenekelőtt az emberi szabadságot kell megvédeni
A mai progresszívok nemcsak énekelnek a múlt eltörléséről, hanem döntik a szobrokat, cenzúrázzák a könyveket, és technológiailag uralni akarják a XXI. század teljes nyugati tudatiparát, benne a filmipart is, hogy akadálytalanul érvényesíthessék a múltat eltörlő ideológiájukat.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a IV. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál megnyitóján elmondott beszédében a huszonegyedik századot a vizualitás, a látvány évszázadának nevezte, amelyben a kép, a mozgókép „a legveszélyesebb fegyver”.
Azonban – mint mondta – felmerül a kérdés, hogy a film támadó vagy védekező fegyver-e, illetve mit kell támadni vagy védeni a „film fegyverével”. Erre a magyarok válasza az, hogy a filmmel mindenekelőtt az emberi szabadságot kell megvédeni – hangsúlyozta a házelnök.
Kövér László szerint három oka van annak, hogy Magyarország a legjobb hely egy ilyen fesztiválnak. Elsőként: a magyarok egyáltalán nem hisznek abban, hogy a történelem véget ért, ellentétben azokkal, akik 1989-ben a világ urainak képzelték magukat, és egy ideológusuk által azt üzenték a nagyvilágnak, hogy a történelem véget ért – emelte ki.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A magyart „ezeréves rebellis hajlamú nemzetnek” nevezte, amely az idegen elnyomásnál csak egyvalamit utál jobban: ha az idegen elnyomók ostobának nézik.
„Mi abban hiszünk, hogy a történelmet a maga érdekében és hasznára senki sem tudja kisajátítani” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Kövér László megjegyezte: régebben a magyarok az ilyeneket egyszerűen csak kommunistáknak hívták, de a mai politikailag korrekt világban ezek az emberek már progresszívoknak nevezik magukat.
Ők nemcsak énekelnek a múlt eltörléséről, hanem döntik a szobrokat, cenzúrázzák a könyveket, és technológiailag uralni akarják a XXI. század teljes nyugati tudatiparát, benne a filmipart is azért, hogy akadálytalanul érvényesíthessék a múltat eltörlő ideológiájukat
– jelezte a házelnök.
Az Országgyűlés elnöke arra is kitért: a magyarok nem hisznek abban „a hamis technológiai fétisizmusban”, hogy a művészeti alkotásban az emberi lélek kiváltható volna a mesterséges intelligencia algoritmusai által. Emberi lélek nélkül minden művészet, így a filmművészet is, halott dologgá válik, ami csak ideológiai indoktrinációs eszközzé silányítja az alkotást – jelentette ki.
Egyre nagyobb az érdeklődés
Kövér László Pápa városát méltatva arról is beszélt: a város büszke a múltjára, illetve a történelmi kulturális teljesítményére, amellyel mindig lélekszámán és erején felül járult hozzá a magyar és az európai kultúra szabadságához. Ezért is volt jó választás Pápa a rendezvény helyszínéül – tette hozzá a házelnök.
Áldozó Tamás (Fidesz–KDNP), Pápa polgármestere örömét fejezte ki, hogy egyre többen fogadják el a meghívást a filmfesztiválra, egyre nagyobb érdeklődés övezi a programjaikat.
Pozsgai Zsolt fesztiváligazgató hangsúlyozta:
rendezvényük nem a kosztümös történelmi filmek, a romantikus mesék fesztiválja, itt minden filmnek köze van a mai valósághoz, a mai fájdalmainkhoz vagy boldogságunkhoz, de közös bennük, hogy a múltban gyökereznek.
A fesztiváligazgató köszönetet mondott a Nemzeti Filmintézet támogatásáért, amellyel lehetővé tették, hogy a meghívott alkotók szinte mindannyian jelen lehetnek a fesztiválon.
A IV. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon hat kategóriában – játékfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, animációs film és kísérleti film – mutatnak be alkotásokat, Európa egyetlen több kategóriás történelmi filmfesztiváljaként.
Művház
Videóversenyt hirdet fiataloknak a Cinemira ifjúsági filmfesztivál
A jelentkezők bármilyen műfajban – kisfilm, videóklip, animáció – alkothatnak.
A Magyar Mozgókép Fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál közösen videóversenyt hirdet húsz év alatti fiataloknak, amelyre legfeljebb másfél perces filmekkel lehet nevezni három kategóriában – közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
A jelentkezők bármilyen műfajban – kisfilm, videóklip, animáció – alkothatnak. Fontos, hogy a filmek egyediek, személyesek legyenek, szerepeljenek benne az alkotó gondolatai és érzései.
A Boldogság és Kalandozások a LEGO galaxisban szekcióban Puskás-Dallos Peti zenész, Hollós Jázmin a MOME-ról, Lampert Benedek fotográfus és Mazzag Izabella film és videoklip rendező értékeli majd a beérkezett pályaműveket. A Mobilbalatonos kisfilmeknél Mészáros Blanka színművész, Csáki László és Breier Ádám rendezők választják majd ki a legjobbakat.
A versenyre jelentkezni május 20-ig lehet a cinemiravideoverseny@gmail.com címen.
A győztesek LEGO készleteket, koncertjegyeket, VIP belépőket nyerhetnek a STRAND fesztiválra, illetve egynapos szakmai workshopon is részt vehetnek a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. A legjobb Balatonos alkotásokat június 14-én nagyvásznon vetítik le a Magyar Mozgókép Fesztiválon – áll az összegzésben.
A versenyről bővebb információ a https://www.cinemira.hu oldalon olvasható.
Művház
Premierekkel várja a nézőket az első Metuscope Filmszemle
Számos premierrel várja a nézőket az első Metuscope Filmszemle pénteken és szombaton. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ingyenes rendezvényén a hallgatók alkotásai, diplomamunkák, vizsgafilmek, animációs rövidfilmek láthatók a Corvin Moziban.
A Budapesti Metropolitan Egyetem négy szakmai művészeti projekt összeolvasztásával hívta életre a Metuscope Filmszemlét. A kétnapos szemle az egyetem hallgatóinak munkáival és házigazdaként Till Attilával várja az érdeklődőket – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják,
a Metuscope Filmszemle 2024 a korábban sikerrel bevezetett, animációs (Animascope), mozgóképes (Cinemascope) és média design (Futuroscope) szakmai területeken végzett hallgatók diplomamunkáinak seregszemléit, valamint a tavalyi évben először megrendezett, I. Metuscope Online Filmszemlét egyesíti.
A szemle betekintést ad a METU végzős animáció-, mozgókép-, valamint média design szakos hallgatóinak diplomamunkáiba, bemutat továbbá válogatott vizsgafilmeket, valamint a vendégként résztvevő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári Karának kisjátékfilmjeit is.
A közleményben kiemelik, hogy a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívumnak köszönhetően különleges animációs rövidfilm-válogatással tiszteleg az esemény a 110 éves magyar animáció mesterei előtt.
A rendezvényen a filmvetítések mellett szakmai kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek a látogatók.
A filmszemlén bemutatott művek többsége most először látható nagyvásznon, és a nemzetközi filmfesztivál-szereplések miatt egy ideig nem is lesznek nyilvánosan elérhetők – emelik ki a közleményben.
Mint írják, a rendezvény ingyenesen látogatható, de a belépés előzetes regisztrációhoz kötött. A részletes program a https://www.metropolitan.hu/metuscope-2024 linken érhető el.
Borítókép: jelenetkép Flaisz Vanda: Lány az emeleten című alkotásából