Kövess minket!

Művház

Láthatóvá tenni a láthatatlant

Urbán Tamás az egyik legmarkánsabb hangvételű szociofotós Magyarországon. Az élet árnyékos oldalát bemutató sorozatain feltűnnek a javítóintézetek és börtönök lakói, a kábítószeresek, a mentősök vagy a prostituáltak. 2000-ben tette le a fényképezőgépet. Az egyik ok, amiért mégsem bánja a döntését, hogy fia, Ádám is fotózik, aki ugyan évtizedekkel később, de lényegében ugyanazokkal a problémákkal találkozik, mint édesapja. A fő céljuk is azonos: értéket létrehozni, dokumentálni a jelenkort az utókornak.

Mindketten olyan jelenségek rögzítésében jártok élen, amelyek létezéséről tudunk, de nem forognak közszájon. Láthatóvá teszitek a láthatatlant. Jól gondolom, hogy a valóság eme szeletéhez való hozzáférés kulcsa a bizalom?

Urbán Tamás (UT): Fotográfusként huszonéves koromtól az élet árnyékosabbik oldala érdekelt. Az életművem kemény helyszíneket vonultat fel: javítóintézetek, börtönök. Közel kerültem a kábítószeresek, a mentősök és a prostituáltak világához. Be kellett játszanom magam közéjük.

Urbán Ádám (UÁ): A bizalom valóban kulcskérdés. Amikor 2009-ben a Fővárosi Nagycirkusz zárt világát kezdtem el fotózni, a kezdeti időszakban azt sem tudtam, hogyan találom majd meg a helyem közöttük. Idővel egyre jobban megismertem a cirkuszosokat, olyannyira, hogy lehetőségem volt lencsevégre kapni az artisták magánéletét is, a valóban emberi pillanatokat. Ugyanez volt a célom az azóta bezárt Vidámpark, illetve az egyik jelenlegi munkám, az idén 150 éves Városligeti Műjégpálya kulisszatitkainak megörökítése során is.

Urbán Ádám: Az Inner Mongolia Acrobatic Troupe tagja, Fővárosi Nagycirkusz, 2015 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Az Inner Mongolia Acrobatic Troupe tagja, Fővárosi Nagycirkusz, 2015 © Urbán Ádám

UT: Ha visszagondolok például a börtönsorozatomra, azt kell mondanom, hogy egyik elítélthez sem mentem oda, hogy megkérdezzem, lefényképezhetem-e. Pedig láttam rajtuk, hogy szeretnének rajta lenni a felvételeken. Kivártam, amíg nyitottak felém, és felajánlották, hogy a riportalanyaim lesznek.

Az intim pillanatok megörökítése során szorosabb kapcsolatok is születtek. Tamás, te több, perifériára szorult embert temettél el, köztük Deák Ferencet, azaz Pillangót.

UT: Ferit a szegedi Csillagban láttam először. Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, ami persze lehetetlen volt, hisz tetőtől talpig tetoválások borították. Összesen tizenhét évet ült börtönben, csupa komolytalan dologért, de visszaesőként halmozott büntetéseket kapott például tiltott határátlépésért, fogolyzendülésben való részvételért, vagy amiért egyszer megszökött a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. Idővel jóban lettünk. Szabadulása napján én vártam a kapunál. Kérdeztem, hova menjünk, mire közölte, hogy a féltestvéréhez, mert meg akarja ölni. Először ugyanis miatta került börtönbe, később eladta az Úri utcai lakásukat, de egy forintot nem adott Pillangónak. Sikerült lebeszélnem róla. Pártfogójaként én vettem föl a rabkeresetét. Megállapodásunk szerint mindennap adtam belőle, ő pedig vállalta, hogy megírja a történetét.

Izgalmas és érdekes figura volt. A lányok odavoltak érte. Néha föllépett a Sziámival is. Egy napon aztán elhatározta, hogy úszik egyet a Dunában. Valószínűleg szívgörcsöt kapott. Úgy rendelkezett, hogy a bőrét és a fejét én kapjam meg. Körülbelül két évet töltöttem vele, most, harminc évvel később végre megjelenik egy könyv róla.

Urbán Tamás: Felesleges Pillangó, 1990 © Urbán Tamás
Urbán Tamás: Felesleges Pillangó, 1990 © Urbán Tamás

UÁ: Néhány évvel ezelőtt két dolgot ígértem meg édesapámnak. Az egyik az volt, hogy a Pillangó-sztoriból kiadunk egy könyvet, egy komplex kötetet, amelyben édesapám fotói mellett helyet kapnak Pillangó naplóbejegyzései, rajzai. A másik ígéretem az volt, hogy az Aszódi Javítóintézetben készült képanyagot bemutatjuk Budapesten.

Ez volt Tamás első szociofotó-sorozata.

UT: 1972-ben az Ifjúsági Magazinnál dolgoztam, amikor elkezdtem a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakát. Vizsgamunkának az aszódi intézet életének megörökítését választottam. Hetente többször jártam ki, aztán a fiúkról készített anyagból 1975-ben csináltunk egy kiállítást a helyszínen, amelyet Keleti Éva – aki tanárom is volt – nyitott meg, de felsőbb utasításra betiltották. Az történt, hogy Keleti Éva felvetette, hogy a kiállítást a fővárosban is be kellene mutatni. Mire egy elvtárs közölte, hogy a képeim nem hagyhatják el az intézményt, sőt, azokat senki nem fogja látni azután. Annyira megviselt a dolog, hogy évtizedekig elkerültem Aszódot.

Urbán Tamás: Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének udvara, sorakozó, Aszód, 1973 © Urbán Tamás
Urbán Tamás: Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének udvara, sorakozó, Aszód, 1973 © Urbán Tamás

UÁ: Édesapám életművét kezdtem el feldolgozni, amikor jött az ötlet, hogy lemenjünk Aszódra, ahol aztán az igazgatói titkárság falán pillantottuk meg az egyik fotóját. Kiderült, hogy a sorozat negyven évig egy törött lábú zongora alatt hevert egy pincében, amelyet idővel felfedezett az egyik tanár. Ha már így alakult, úgy döntöttem, magam is lefotózom az intézet lakóit. Hangsúlyozottan nem apám sorozatát szerettem volna lemásolni, hanem a két kor közötti különbségekre kívántam felhívni a figyelmet. Több mint egy évig heti rendszerességgel jártam le. A közös kiállításunk 2018-ban valósult meg.

UT: Budapesten.

Urbán Ádám: Esély, Aszódi Javítóintézet, 2018 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Esély, Aszódi Javítóintézet, 2018 © Urbán Ádám

A mentősök életért folytatott heroikus küzdelmét is sokan a te munkád révén ismerték meg közelebbről.

UT: 1973-ban kerestem föl őket első alkalommal. Nagy hatással volt rám, mennyire nehéz helyzet a mentőorvosoké, az ápolóké. A drámai feszültség ragadott magával, hogy mivel egyedül vannak, rögtön döntést kell hozniuk, amely visszavonhatatlan, óriási felelősség nehezedik rájuk. Sokszor felmerül a kérdés, hogy tudtam elvonatkoztatni a látottaktól, de az igazság az, hogy munkának tekintettem, a feladatom el kellett végeznem. Aztán amikor hazamentem, bizony, sok dolog előjött.

Urbán Tamás: Idős nő ellátása, Budapest, 1986 © Urbán Tamás
Urbán Tamás: Idős nő ellátása, Budapest, 1986 © Urbán Tamás

A nyolcvanas években kezdtél el foglalkozni a kábítószeresekkel.

UT: Az Ifjúsági Magazin révén közel húsz évig a fiatalok között éltem, saját szememmel láttam a problémáikat. Már az első évben, 1972-ben csináltam egy képriportot az abortuszról. Aztán egyik téma jött a másik után, készítettem sorozatot a dohányzás káros hatásairól vagy lányanyákról is.

UÁ: Édesapámnak különösen jó szeme volt ahhoz, hogy meglássa a fiatalok gondjait. A Lesz-e gyümölcs a fán? című kiállítása már a nyolcvanas évek közepén olyan témákat állított középpontba, amelyekről ma is keveset hallunk. A szociofotónak pontosan ez a lényege.

UT: Mit tehettem volna, engem ez érdekelt.

Drogprobléma az államszocializmusban hivatalosan nem is létezett, miközben nagyban ment a szipuzás. Az Ifjúsági Magazin munkatársaként egy elvonóban készíthettem riportot, ahol rájöttem, anélkül, hogy tudnám, mit élnek át a gyerekek, nem érthetem meg őket, így egyetlen alkalommal magam is kipróbáltam egy gyengébb szert, amitől igen kellemes állapotba kerültem, de másnap olyan rosszul lettem, hogy tudtam, sosem fogok drogot használni.

Milyen volt a rendszerváltozás idején a legrégebbi német hetilap, a Stern munkatársaként dolgozni?

UT: Az 1989-es határnyitás hatására Németországban nagy volt az érdeklődés Magyarország iránt. Ősszel érkezett egy stáb a Sterntől, hogy készítsenek egy összeállítást. Valaki azt mondta nekik, hogy sok mindenkit ismerek, majd én segítem a munkájukat. Aztán az egyikük azt kérte, mutassam meg a képeimet. Elővettem a mentőkről, a börtönökről és a Pillangóról készült sorozatomat, majd lehetőségem nyílt találkozni Wolfgang Behnkennel, az art directorukkal. December elején kiutaztam Hamburgba. Sokat várakoztattak, este jutottam be hozzá, átlapozta a képeimet, és mikor végzett, megköszönte, és jött a következő vendége. A történethez hozzátartozik, hogy a megtakarított száz márkámból fizettem az utazási költségeket, és nem erre a bánásmódra számítottam. Kiderült, hogy mindhárom sorozatom megvásárolta, anyagonként hatezer márkáért, és még kétezer márkát fizetett, amiért segítettem a munkatársainak. Még az áfát is állta. Száz márkával utaztam ki, a nap végére meg ott álltam a Stern székháza előtt húszezer márkával a zsebemben. (Nevet.)

Urbán Tamás: Szex az egykori berlini fal tövében, 1990 © Urbán Tamás
Urbán Tamás: Szex az egykori berlini fal tövében, 1990 © Urbán Tamás

Aztán már egyre kevésbé érdekelte őket Kelet-Európa. Szerettem ezt az időszakot, de elég volt. 1992-ben először a Zsaru magazin, majd 1994-től a Blikk bűnügyi riportereként dolgoztam.

Évekig 24 órában figyelted a rendőrségi és mentős híradásokat – bármikor elindultál egy esethez. Hogy viselte a családod?

UT: Valahogy megtörtént.

UÁ: Ebben éltünk.

Persze féltettük, nehogy túlhajszolja magát, de azt tartottuk fontosnak, hogy azzal foglalkozzon, amit a legjobban szeret. És a fotózást nagyon lehet szeretni. Ez adott erőt mindennap, hogy elkezdjük a napot. Amikor kiderült, hogy kemény depresszióval küzd, tudtuk, hogy az „élményeknek” köszönhető. Felgyülemlett benne a sok borzalom. Négyezer-ötszáz esethez vonult ki a naplója szerint. Volt közte egyszerű baleset, de volt, amikor ő fedezett fel egy gyilkosságot.

UT: A bulvárlapoknál nincs etika, az újságot el kell adni. Csak egy példa: egy kerületi polgármester elütött egy gyereket, aki a helyszínen meghalt. Két évre rá polgármester-választást tartottak, és megkértek, hogy adjak képet a balesetről. Aztán megírták, hogy az illető részeg volt, miközben magam láttam, ahogy megfújta a szondát. Azzal tanácsoltak el a Blikktől, hogy nálam sokkal gátlástalanabb emberekre van szükségük.

2000-ben tettem le a fényképezőgépem, azóta az életművem rendezésével töltöm az időt. Az egyik ok, amiért mégsem bánom, hogy abbahagytam, az, hogy Ádám is fotózik.

Ádám, mennyiben hatott rád a kezdeti időszakban édesapád hivatása?

UÁ: Már gyerekkoromban gyakran nézegettem édesapám fotókönyveimet. Nem tagadom, hogy elsősorban a lenge öltözetű lányok képei izgatták a fantáziám. Komolyabban a középiskolában fogalmaztam meg, hogy fotográfiával szeretnék foglalkozni, majd édesapám egykori tanítványa, Záray Péter mellé szegődtem segédnek, tőle tanultam meg a szakma alapjait.

A kilencvenes évek közepén jött divatba a technózene. Különleges lehetőséget kaptam azáltal, hogy elsőként örökíthettem meg ezt a zenei kultúrát Magyarországon. Egy újságíró és egy DJ barátommal alapítottuk meg a Freee magazint. Lényegében ugyanazokkal a problémákkal találkoztam ebben az időszakban, mint édesapám évtizedekkel korábban.

Urbán Ádám: A tömeg, Club Speed, 1996 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: A tömeg, Club Speed, 1996 © Urbán Ádám

Tamásnak Kotroczó István, Keleti Éva és Féner Tamás voltak a főbb tanítómesterei. Ádámnak Záray Péter. Miben hatottak rátok?

UT: A történet 1964-ben kezdődött, amikor Debrecenbe látogattak a Magyar Ifjúság szerkesztőségének tagjai, köztük az egyik fotóriporterük, Kotroczó István. Néhány napot töltöttem velük, és ez elég volt ahhoz, hogy egy életre beleszerelmesedjek a fényképezésbe. Miután felköltöztünk Budapestre, rendszeresen bejártam a szerkesztőségbe. Egyre inkább éreztem, hogy a Műegyetem, ahol villamosmérnöknek tanultam, nem nekem való. 1968-ban abbahagytam az egyetemet, ez idő alatt már rendszeresen publikálták a képem a Jövő Mérnöke, az Egyetemi Élet vagy a Közgazdász című lapokban. Majd a Pest Megyei Hírlapnál dolgoztam. 1972-ben kerültem az Ifjúsági Magazinhoz. Mivel havi lap volt, hajtottam, hogy néhány nap alatt el tudjam végezni a feladataim, és így a fennmaradó idővel szabadon rendelkezhettem.

Kotroczó remekül komponált, és nagyon tudta, hogyan kell bánni a modellekkel. Az első pop témájú fotóm is neki köszönhetem. Kotroczó kitalálta, hogy csináljunk egy anyagot az akkor még nagyon fiatal Zalatnay Ciniről. Amikor felhívta, hogy „Kiskegyed, remélem, ráér ma délután, mert forgatnánk Magácskával!”, Cini megszólalni nem bírt a meglepettségtől. Kotroczó hozzátette: „Hozzon Magácskával egy esernyőt, egy lepedőt, és egy gyertyatartót!” Ugyanis a Kerepesi úti temetőbe mentünk. Emlékszem, Cini a hátsó ablakon át adta ki a tárgyakat, hogy Kotroczó elképzelésének semmi sem szabjon gátat. Jó móka volt, noha a képek nem jelenhettek meg.

Keleti Éva és Féner Tamás viszont már pedzegette azokat a társadalmi problémákat, amelyek később meghatározták a pályám. Egyszer azt a feladatot adták, hogy készítsek felvételeket a nagykörútról. Az osztálytársaim kimentek a helyszínre, két órán át fotóztak. Én egy hétig kerestem, kutattam a legjobb szögeket, majd minden padlásra felkéredzkedtem, hogy onnan készíthessek felvételt. Szorgalmas voltam.

UÁ: Záraytól a világítást, illetve a pénzkereséshez szükséges technikai tudást sajátítottam el. A pályám első tizenöt évében csak élveztem az azzal járó pozitívumokat, idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem hozok létre értéket. És elkezdtem tudatosan gondolkodni. Ennek eredménye a magyar fotóművészet nagy nemzedékének tagjait megörökítő PéldaKÉPek sorozatom. Az ő képeiken nőttem fel, e nemzedék tagjai képviselik számomra a szakmai és az emberi mintát. A huszonöt riportalanyom körül van, aki már nincs közöttünk, örülök, hogy meg tudtam mutatni őket, és nemcsak a képeik által maradnak fenn.

Urbán Ádám: Urbán Tamás, PéldaKÉPek, 2013 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Urbán Tamás, PéldaKÉPek, 2013 © Urbán Ádám

Mit tanultatok egymástól?

UÁ: Teljesen más az attitűdünk. A reklámfotós mivoltom vezérli a dokumentarista énem. Mivel nem készültem fotóriporternek, édesapám nem is tudott sokat segíteni. Azt nem tudom, hogy abban volt-e tudatosság, hogy nem akart tanítani.

UT: Soha nem gondolkoztam ezen. Amikor elkezdte a szakmát, alig találkoztunk, reggeltől estig dolgoztam, hol itthon, hol külföldön. Az biztos, hogy túl sokat nem köszönhet nekem, nem is tartott igényt a segítségemre.

Hol a fotográfia helye művészeti szempontból?

UÁ: Nem tartjuk magunkat fotóművésznek.

Nincs művészi attitűdünk. Az fontos, hogy értéket hozzunk létre, hogy dokumentáljuk a jelenkort az utókornak.

UT: Pontosan. A rendőrség felkérésére 2000-ben csináltam egy aluljáró-kiállítást a kábítószeresekről. Ezt megelőzően már volt egy kiállításom a Blaha Lujza téri aluljáróban is, ám ezúttal a drogelosztó központként is működő Nyugati téri aluljáró lett a helyszín. Ádám ekkoriban külföldön fotózott kábítószerezőket, a saját sorozatom pedig már régen megvolt. Az egyik falra az ő, a másikra a saját képeim kerültek. A hivatalos statisztikák szerint abban az évben tizennyolcan haltak meg kábítószer-túladagolásban, így rendeltem tizennyolc koporsót, ami elé felállítottunk egy-egy óriási gyertyát. A kiállításokat egy nap majdhogynem többen látták, mint ahányan egy év alatt eljutnak a legnagyobb múzeumok valamelyikébe.

Urbán Tamás: Kettős drog túladagolás Budapesten, a Klauzál tér egyik lépcsőházában, 1997 © Urbán Tamás
Urbán Tamás: Kettős drog túladagolás Budapesten, a Klauzál tér egyik lépcsőházában, 1997 © Urbán Tamás

Provokáltok.

UÁ: A provokáció fontos, ha az ember el akarja juttatni a gondolatait. A legnagyobb vihart kétségkívül a Faludy Györgyről és feleségéről készült polgárpukkasztó fotósorozatom keltette, amellyel a 2002-es Sajtófotó-pályázaton emberábrázolás és portré kategóriákban díjakat nyertem, és amely megjelent a Penthouse magazinban is. Semmi másról nem volt szó, mint hogy megörökítsem a hétköznapjaikat, amelybe sok minden belefért.

Urbán Ádám: Faludy György és felesége, 2002 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Faludy György és felesége, 2002 © Urbán Ádám

Tamás, említetted, hogy egy ideje az életműved rendezésével töltöd az időt. Nem hiányzik a kamera érintése, a zár kattanása?

UT: Nem. Éveken át csak fotografáltam. Néha hazamentem ugyan, de sokkal többet voltam az utcán vagy szerkesztőségekben. Éjjel-nappal szolgálatban voltam. Húsz éve tettem le a fényképezőgépet. Ma már úgy érzem, az élet történései is másképpen érdekelnek, mint azelőtt.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2020/2. számában jelent meg, amelynek lapozható és letölthető változata az alábbi linken érhető el: itt. A lapra itt fizethet elő.)

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom