Művház
Mácsai Pál: „Elkényeztetett a pályám”
Miért szeretik a nézők ma is, sok év után Mácsai Pált? Talán mert a szerepeiben megszólítja őket. Talán mert művész, a szó legtisztább értelmében, s ezzel együtt, ahogy mondja, szorongó, töprengő, önmagával feltétlenül elégedetlen ember is. Ami biztos, hogy generációjának egyik legkiválóbbja, aki igyekszik rombolni a róla kialakult illúziót. Az Alkotni születtünk interjúsorozat kilencedik része.
Vállaltan rémes interjúalany vagy. Ha jól értem, azért írod át a beszélgetéseid, mert akármennyire is hitelesen írja meg azokat egy riporter, a fejedben él egy kép az ideális Mácsai-interjúról, de talán magáról Mácsai Pálról is, és ennek csak akkor tudsz megfelelni, ha csalsz.
Okos kérdés, csak nem úgy van, ahogy mondod. Magamról nem ideális, hanem reális kép él bennem. Ideális képem a magyar nyelvről és az olvasóról van. A nyelvet tapasztalataim szerint az újságírók nem ismerik eléggé, és az esetek nagy részében felületességből, de főképp a bulvár iránti olthatatlan vonzódásból nem végzik el azt a munkát, hogy a fecsegő beszédet olvasásra való beszéddé transzformálják. A sajtó a közvetlenség fals illúziója miatt imádja, ha az ember szót ismétel, pongyolán fogalmaz. De írásban ez nem közvetlenség, hanem hanyagság. Ennél is fontosabb az olvasó és a riportalany tisztelete. Arra gondolok, hogy azt kell tudni átadni, amit a riportalany közöl, nem pedig pusztán a szavait. A beszéd egy része, és inkább a nagyobb része metakommunikáció: gesztusok, csendek, arckifejezések, csakis élőszóban érezhető rétegzettség. Amit kimondok, az csak a jéghegy csúcsa. Az interjú készítőjének ezeket a rejtekező rétegeket is érzékeltetni kellene. Ez munka, nehéz és komoly. Gondos szövegkezelés híján az olvasó csak a szavakat fogja érzékelni, a mondanivaló összetettségét, a beszélő személyiségét nem vagy alig.
A kérdésed második felére azt válaszolhatom, hogy cseppet sem csalok, soha nem jutna eszembe például tévé- vagy rádióinterjút utólag szerkeszteni. Mert ott az jelenik meg, amit mondok, nem pedig az, amit az újságíró ért belőle, vagy hallani akar. Ezért aztán a leírt interjúkat meg szoktam írni – valójában az újságírók helyett. Sajnálom, ha gőgösen hangzik, de ez van, ez az igazság. Egyébként magamat inkább deheroizálni szeretem az újságírói túlzásokkal szemben, nem pedig idealizálni.
Úgy érzed, túl sokan látnak túl fontosnak?
Laurence Olivier írja önéletrajzi könyvében: „Mert mi a színjátszás, ha nem hazugság, és mi a jó színjátszás, ha nem meggyőző hazugság?”
Nagyon sokféle színjátszás létezik, pont annyiféle, ahány színész. Laurence Olivier csodálatos, technikás színész, számtalan pillanatból állítja össze a szerepíveit, miközben folyamatosan átalakul. Peter Brook is ezt írja róla. A színjátszást egyáltalán nem tartom hazugságnak, az játék, mégpedig kölcsönös megegyezésen alapuló közös játék.
Darvas Iván mondta egyszer, hogy a színház az a hely, ahol játszani lehet, a szó legeredetibb, gyermeki értelmében. Büntetlenül játszani lehet olyan dolgokkal, amelyek abszolút komolyak.
Na ugye. Amikor a néző bejön a színházba, nem gondolja azt, hogy a színpadon a Hamletet alakító személy valóban egy dán királyfi, a közönség pontosan tudja, hogy a megformáló egy színművész, akit az Örkényben Polgár Csabának, a Vígszínházban pedig ifj. Vidnyánszky Attilának hívnak. Dehogy hazugság, frászt hazugság, játék! Az hazugság, ha egy gyerek kezében egy repülővel berreg? Cseppet sem. Ha egy felnőtt teszi, az csak annyiban más, hogy vagy bolond, vagy színész.
Érettségi ajándékként körbeutaztad Európát. Milyen hatással volt a tájakkal, a kultúrákkal való találkozás a művészetedre?
Hogy ez a művészetemre lett volna hatással, azt nem hiszem, engem mindenesetre alakított.
 |
| Mácsai Pál (Fotó: Valuska Gábor) |
Tízéves lehettem, amikor a bajai világutazó Jelky Andrásról (18. századi kalandor, felfedező – a szerk.) olvastam egy regényes életrajzot, aki egyszer csak eljutott Bécsig, és azt látta, hogy valahol a távolban áll egy nagy jegenyefa. Amint közeledett, rájött, hogy az, amit jegenyének nézett, valójában a Szent István-székesegyház tornya. Leesett az álla a császárváros látványától, a szép házaktól, a közvilágítástól, a konflisoktól, az inasoktól, az üzletektől, a cégérektől, a sok selyemtől. Egy évvel később rokonlátogatásra vitt a nagymamám Bécsbe, én pedig azt mondtam magamnak, milyen érdekes, hogy kétszáz évvel ezelőtt Jelky András ugyanolyan messze volt az osztrák fővárostól, mint a hetvenes években mi. A CEU-ügy kapcsán anno olvastam, hogy a bécsi polgármester nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy az egyetem őket választotta, egy fél margitszigetnyi parkot bocsát rendelkezésükre. Az ember rájön, hogy a mintázat nem változott. Azt gondolom, többet tudok a világról, mint azok, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy fiatalon láthatták Európát.
Hogyan határoznád meg a kreativitás fogalmát?
Korábban össze nem függő dolgok, jelenségek összekapcsolása. Talán.
Milyen feladatot, problémát oldottál meg legutóbb kreatív eszközökkel?
A Pillantás a hídról című előadásunk díszletéhez tartozott hat amerikai típusú légkavarós csillár, és még egy fából készült szélharangot is felkötöztünk alájuk. Azt szerettem volna, hogy az előadás egy pillanatában maguktól elinduljanak a csillárok lapátjai, és zenéljenek a harangok. De a harangok nem szólaltak meg, mert a csillárok közepe alatt szélcsend van. Az világos volt, hogy az eszközt mozgatni kell, azt viszont még a műszakis kollégák sem tudták, hogy oldjuk meg. Mivel éppen rágógumiztam, azt mondtam, valaki adjon egy anyacsavart, mert ha felragasztom a rágómmal a lapátra, a ventilátor kibillen az egyensúlyából, és kóvályogni kezd. És valóban, a szélharang csörömpölt, mint az istennyila. Mire van szükség ahhoz, hogy egy ilyen megoldás megszülessen? Arra az emlékre, amikor bicikliztem gyerekkoromban, és sár tapadt a kerékre. Vagy amikor már idősebb koromban az autóm kormánya szitált, mert rosszul volt a kerék centrírozva… Meg arra, hogy a rágógumival lehet ragasztani. Így valahogy.
 |
| Mácsai Pál (Fotó: Valuska Gábor) |
Mi a legkorábbi emléked a színházról?
Talán a János vitéz az Operaházban 1968–69 körül. (Elgondolkodik.) Nem. Az első emlékem a Bábszínház, ahol egy hatalmas bábkrokodil kiugrott a vízből, és észrevettem, hogy a kifröccsenő folyadék ráesik a színpadnyílás bársonyperemére, az meg beissza. Csodálkoztam, hogy minek víz a színpadra.
A színház, a szerepformálás divatfüggő?
Lényegi különbség nincs aközött, hogy koturnusban állsz, arcod előtt maszkkal, és görögül énekelsz, vagy úgynevezett realista módon játszol. Ami a külsőségeket, a színpadi közlés nyelvét illeti, természetesen másképpen játszunk, mint Molière vagy Shakespeare idején, de egy ötven évvel ezelőtti színházi előadás vagy filmalkotás is eltérő a ma megszokottól. Kivételt itt talán a humor, illetve néhány meghatározó alak jelent. Chaplin, Buster Keaton, Latabár Kálmán vagy az olyan nagyon nagy, eszköztelen realisták, mint Páger Antal vagy Jean Gabin. Ezek játéka nem öregszik. Színészként egy pálya alatt ritka a forradalmi változás, de a szerves, lassú alakulás természetes.
A színpadi színjátszás és a filmszínészet két különböző szakma. Melyek az azonos összetevők? Milyenek az arányok?
Ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor valaki két embernek játszik le egy dalt a gitárján egy szobában, illetve amikor ugyanez az ember áll egy stadionban elektromos gitárral, amelyet felhergelnek száz, toronyba állított hangszóróra. Ugyanaz a dal, a dallam, az akkordok, a koncentráció, mégis teljesen más a kettő. Ezek spontán működő dolgok. Egy civil ember is másképpen mondja a feleségének, hogy szereti, ha kettesben vannak, meghitt körülmények között, és másképpen, amikor a felesége éppen indul a vonattal, és utána kiabálja. Kétféle gesztusrendszer, de a tartalom, az üzenet ugyanaz.
 |
| Mácsai Pál (Fotó: Valuska Gábor) |
Sosem mártóztál meg a média mélyebb bugyraiban, sőt, korábban azt is mondtad, a televíziók élen járnak az ízlésrombolásban, miközben nagy sikert értél el a Terápiában.
Nem magával a médiával van baj, hanem azzal, amire használjuk. Maradva a zenei példánál, ha nekem van egy hangszerem, azon tudok játszani Bachot, de igénytelen popot is. A Terápia igen magas színvonalú anyag, nagyon nagy szerencse volt megkapni, eljátszani azt a szerepet.
Hogyan jellemeznéd magad színészként?
Szorongó, töprengő, önmagammal feltétlenül elégedetlen vagyok. |
Ez az állandó tökéletességre való törekvésedből ered?
Ez a fogalmazás nekem túl heroikus. Én csak nehezen vagyok elégedett.
Ezek szerint introvertált személyként űzöd az egyik legextrovertáltabb foglalkozást.
Így van.
Színpadon jobban funkcionálsz, mint magánemberként?
Nincs külön ember otthonra, egy másik pedig a színházba, nagyjából egyformán élem az életem a két színtéren. Mindkét helyen hagy maga után kivetni valót a működésem.
Hogyan jellemeznéd az általad vezetett színházat?
Óh! (Elgondolkodik.) Szeretem komolyan venni a dolgokat, a darabválasztástól a színjátszás módjának meghatározásán át a kárpit színének vagy a nézőtér székeinek kiválasztásáig. A jellemzést meghagyom másoknak.
Színészként mikor volt az utolsó válságos pillanatod?
Folyamatosan válságos pillanatokat élek át, és ebben semmi szellemeskedés nincs.
 |
| Mácsai Pál (Fotó: Valuska Gábor) |
Könnyen be tudod azonosítani a hibát?
Ilyenkor próbálom magam megnyugtatni, és leválni mindarról, ami gátol. Amikor az ember negyven éve foglalkozik valamivel, többé-kevésbé tudja, hogy egy bizonyos dolgot hogy oldjon meg.
A színház nem egy állandó műfaj. A változásra való képességhez szükség van inspirációs forrásokra. Miből merítesz?
Mindenből. Mindabból, amit a világból látok, ami történik velem, ami érdekel, ami izgat. Minden hathat inspirálólag, az élet zajlik folyamatosan, az ébredéstől az elalvásig ingerek érnek. Csak nyitva kell lenni – ez egy feladat, lehet fejleszteni magunkat ebben.
 |
| Mácsai Pál (Fotó: Valuska Gábor) |
Ha valaki a művészi pályát választja, fel kell készülnie a személyes áldozatokra. Milyen lemondással jár a hivatásod?
Művészként az ember nem űzné ezt a szakmát, ha nem akarná az áldozatot. Sporthasonlattal élve, ha egy úszó nem akarna nyerni, nem kelne fel minden hajnalban öt órakor, hogy fél hatkor már a vízben számolja a hosszokat, hogy negyed nyolcra már elsavasítsa az izmait, hanem otthon alukálna. Én semmiféle áldozatot nem hozok, áldozatról beszélni hablaty, önsajnáltatás, mese.
Hogy érzed, helyeden vagy? Ki tudsz teljesedni?
Nagyjából a helyemen vagyok. Elkényeztetett a pályám, egy olyan színházban lehetek vezető, amely nem is miattam, hanem a társulat okán jó.
Ahhoz, hogy színművészként jobb vagy gazdagabb pályát futhassak be, kiemelkedőbb művésznek kellene lennem, vagy hamarabb kellett volna legalább használható színésszé válnom, mert elég későn lettem az. A magánéletem szintén szerencsesorozat, amelyet időnként árkok szabdaltak keresztül, de kiét nem? Illetlennek érzem, amikor valaki jól érzi magát, mégis a negatív irányokba mutogat. Mint amikor Rothschild báró sétál aranyrúdjai között, és azon lamentál, mennyire szegény sorból jött… Kit érdekel? Még engem sem érdekelnek a saját szenvedéseim, a gödreim.
Művház
Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét
Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.
Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.
Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.
Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.
Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.
Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.
Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.
Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.
Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.
A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.
Művház
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Lovass Tibor tájékoztatása szerint
idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.
Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.
Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.
A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.
Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.
Művház
Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját
Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.
A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.
Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.
A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.
Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.