Kövess minket!

Művház

Megnyílt a 360 Design Budapest elnevezésű programsorozat kiállítása Budapesten

Huszonnégy magyar és régiós dizájner mutatkozik be a 360 Design Budapest című kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten, az V. kerületi Aulich utca 4-6. szám alatt – írja az MTI.

Bata-Jakab Zsófia, a 360 Design Budapest programsorozatot szervező Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: az ügynökség immár harmadik alkalommal vesz részt a Budapest Design Week programsorozatában, idén először szakmai partnerként.

Kiemelte, hogy a programsorozattal – a megváltozott gazdasági helyzetben is – intenzív láthatóságot szeretnének biztosítani a tervezőknek, valamint az értékesítés ösztönzése is kiemelt fontosságú az ügynökség számára.

Bata-Jakab Zsófia azt mondta, olyan programokban látják az iparág jövőjét, amelyek biztosítják a folytonosságot a formatervezők, a gyártók, valamint a forgalmazók számára.

Hangsúlyozta: a dizájn világát komolyan érintette a vírushelyzet, az ügynökség pedig megpróbál olyan lehetőségeket biztosítani a dizájnerek számára, hogy ezt a nehéz időszakot túléljék. Hozzátette, hogy a most nyílt kiállítás online is elérhető a www.360dbp.com oldalon.

A tárlaton 20 magyar formatervező munkáit láthatja a közönség. Ezen kívül négy regionális tervező is bemutatkozik, az ő munkáik digitálisan érhetők el. Mint mondta, az MDDÜ kiemelt célja, hogy a magyar főváros központi szerepet töltsön be a régióban a dizájnszakma területén.

Beszélt arról is, hogy a háromnapos programsorozat keretében az érdeklődők a kiállítás mellett edukációs jellegű kerekasztal-beszélgetéseken keresztül nyerhetnek betekintést a magyar dizájnipar aktuális kérdéseibe.

Pomázi Gyula, a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke elmondta, hogy a kreatív- és dizájnipar nagyjából két és félszer olyan gyorsan növekedett, mint a gazdaság egésze az elmúlt időszakban. A magyar dizájn a hazai gazdaság egyik legfontosabb exporttermékévé nőtte ki magát – hangsúlyozta.

Pomázi Gyula beszélt a Budapest Design Weekről is, amelyet immár 17-ik alkalommal rendeznek meg. Kiemelte, hogy az elmúlt évek során jelentősen nőtt az esemény látogatottsága, most már 70 ezres közönséget tudnak megszólítani, az együttműködő partnerek száma pedig 80-90-re, a rendezvények száma 150-180-ra nőtt, annak ellenére, hogy ebben az évben a programok kétharmadát online formában tartják.

A 360 Design Budapest kiállításon az Adamlamp, a Codolagni, az Error n’more, a Hannabi, Kele Sára, a KOMONKA, Lakatos Ábel, a LumoConcept, Miklósi Ádám, az Oleant, a Paper Up, a Planbureau, a Plydesign, a Position Collective, a RAWfiction, Regős Anna, a Sixay, a Socowoo, a Studio Nomad és Ungár Fanni mutatják be termékeiket.

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom