2019. november 20.

Megnyitott Széll Tamásék bisztró stílusú étterme

A gulyás és a rakottkrumpli után új kedvencek lehetnek.

Budán kevés az olyan hely, ahol minőségi, magyar alapanyagokból, hagyományos magyar ételeket magas színvonalon készítenek el, mindezt pedig jó árfekvésben. A Stand25 csapata, Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán és Csahók Ibolya azt ígérik, ezt az űrt is hivatott betölteni az új, budai helyszínen megnyíló éttermük.

„Végre lehet nálunk stabilan vacsorázni. Ezt már nagyon vártuk” – mesél Hamvas Zoltán, a Stand 25 egyik tulajdonosa az újdonságokról. „A magasabb komfortfokozat nagyon fontos volt számunkra, a piaci körülményeket mostanra már kinőtte a Stand25 is.”

„Egy korábban is étteremként üzemelő helyiséget alakítottunk át. A térnek jó adottságai voltak, mi még azt szerettük volna elérni az átalakításkor, hogy lehetőségünk legyen nagyobb asztaltársaságok, csoportok számára is szeparált kiszolgálást lehetővé tenni. Tíz és hatvan fő között tudjuk vállalni a fogadásukat. Év végén valószínűleg egy-egy cég karácsonyi ebédje, vacsorája is megtalál bennünket. Öröm, hogy a tér alkalmas rá, hogy befogadhatjuk őket” – mondja az étteremvezető, Csahók Ibolya.

Miután esténként is nyitva lesznek  és a vendégtér nagysága is nőtt, a Stand25 megduplázta a kínálatot is.

A tervek szerint a táblás kínálat sűrűn változik majd az adott szezonnak megfelelően. Az ősz a tök, a kacsa és a szarvas jegyében telik majd. „A magyar alapanyagokból világszínvonalú ételeket lehet alkotni. Ebben mi biztosak vagyunk. Emellett azonban egy jó steaket sem vetünk meg” – vetíti előre a kínálattal kapcsolatban Hamvas Zoltán, a Stand25 tulajdonosa elképzeléseiket.

A Stand25 klasszikus ételei elmondása szerint egy külön menüre kerülnek, ezek az „Új kedvencek” elnevezésű kínálattal egészülnek majd ki. Eddig nem volt mindig elérhető, most azonban már állandó szereplője lesz az étlapnak a halászlé, főételként pedig olyan gyerekkori ízeket idéz majd fel a Stand25, mint a beregi töltött csirke, amit természetesen almakompóttal és krumplipürével kóstolhatunk majd. Több lesz a könnyebb, akár salátaszerű étel, emellett Széll Tamás és csapata a tervek szerint azt is bebizonyítja majd, hogy a klasszikus palacsinta is lehet finom, saját főzésű sárgabarack lekvárral és mogyorókrémmel.