2020. február 04.

Schmidt Mária ellenzi, hogy Szabó István életműdíjat kapjon

Schmidt Mária Kásler Miklósnak, Fekete Péternek, Káel Csabának és L. Simon Lászlónak címzett Facebook-posztban tiltakozik.

"A hír megdöbbentett és felháborított. Köztudott, hogy Szabó István a Kádár-rendszer besúgója volt, akinek ügynökmúltját már 14 évvel ezelőtt, 2006 januárjában leleplezte a magyar sajtó és elsők között dokumentálta Gervai András. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az M-19593-as munkadossziéban fellelhető iratok egyértelmű bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy Szabó István ügynöki tevékenysége során számos terhelő adattal segítette az 1956 utáni kádári megtorlást" - írja a kormánybiztos az Index cikke szerint.

"2020-at írunk. Szeretném hinni, hogy harminc évvel a rendszerváltoztatás és több mint hatvan évvel 1956 után eljutottunk végre oda, hogy nem a bűnösöket ünnepeljük és tüntetjük ki, hanem a hősöket és az áldozatokat" - folytatja posztját Schmidt Mária.

"Nyugtassanak meg, hogy a harmadik Orbán-kormány értékrendjébe nem fér bele a kommunista ügynökök magasztalása, tetteik súlyának elbagatellizálása, és mentegetése" - szól a címzettekhez. Schmidt Mária bejegyzése végén arra kéri Kásler Miklósékat, hogy segítsenek abban, hogy "ne egy leleplezett kommunista besúgó életét állítsuk 2020-ban hazánk nyilvánossága és gyermekeink, unokáink elé példaképként....Ez az életműdíj (Magyar Mozgókép Szemlén adnák át, a díj a Magyar Filmakadémia Egyesületé - a szerk.) megsérti mindazokat, akik a diktatúra alatt is megőrizték tisztességüket és nem szegődtek a hóhérok szolgálatába."

Kezdődik a Berlinale!

1 perce

A Sigourney Weaver és Margaret Qualley főszereplésével készült My Salinger Year világpremierjével ma este elkezdődik a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja - írja az MTI.