2020. július 29.

Szabó István életművének alkotásai az NFI díszdobozos DVD kiadványában

Az Oscar-díjas Szabó István saját válogatása a hat mozifilm, mely a Nemzeti Filmintézet kiadásában teljeskörűen restaurálva, extra tartalmakkal jelenik meg díszdobozban.

Szabó Istvánt világszerte ismertté tették trilógiaként emlegetett első filmjei, a generációjának felnőtté válásáról szóló „nevelődési regények”. Az Álmodozások kora (1964), Apa, (1966) Szerelmesfilm (1970) hármasból kiemelkedett az Apa, az európai új hullám egyik legkiválóbb alkotása, mely újszerű, vallomásos filmnyelven idézte meg apátlan nemzedéke múltját, létélményét.

Az ezeket követő álomszerűbb filmek után látványos változást jelentett pályáján a Bánsági Ildikó és Andorai Péter főszereplésével forgatott Bizalom (1979), amely a Berlinalén Ezüst Medve díjat nyert és Oscar-díjra is jelölték. Ez a szikár, arcokon elmesélt 1944-es, kafkai történet volt az átmenet a közép-európai történelmi fordulatoknak kiszolgáltatott kisemberek szubjektív emlékezésfolyamai és a Klaus Maria Brandauer által megformált megalkuvó, hatalomvágyó karakterek nagy tablói között.

A Mephisto (1981), Redl ezredes (1984), Hanussen (1988) című filmekben Szabó a történelem és megfelelni vágyó értelmiségi karakter témáit közép-európai léptékben vizsgálta. Mindhárom filmet Oscar-díjra jelölték, amelyet a Mephisto el is nyert 1982-ben. A három film számos rangos magyar és nemzetközi díjat nyert.

A Közép-Európa-trilógia világsikere után Szabónak lehetősége nyílt arra, hogy nagy költségvetésű, nemzetközi koprodukciókat forgathasson, és olyan sztárokat nyerhessen meg filmjei főszerepeire, mint Glenn Close, Ralph Fiennes, Jeremy Irons, Harvey Keitel vagy Helen Mirren.

A Harvey Keitel és Stellan Skarsgård főszereplésével készült Szembesítés a 20.századi „mephistók” háború utáni történetét folytatja Wilhelm Furtwängler német karmester sorsának megidézésével - írják.

Az extra-lemezen a rendező szerzői kisfilmjei mellett korabeli werkfilm-részletek, interjúk és híradó-tudósítások láthatók a filmek keletkezési körülményeiről.