Kövess minket!

Művház

Tíz francia játék- és dokumentumfilm érhető el a MyFrenchFilmFestivalon

Továbbá 20 rövid és animációs alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők február 15-ig az esemény honlapján és a Cinego oldalán.

A MyFrenchFilmFestival válogatásban olyan filmeket láthatnak a nézők, mint Sébastien Lifshitz Ha már fel kell nőni című dokumentumfilmje, amely Emma és Anais barátságát követi nyomon 13 éves koruktól felnőtté válásukig. Személyes történetükön keresztül egy ritka portré rajzolódik ki Franciaországról, a közelmúlt történelméről – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. Stéphane Riethauser Madame című dokumentumfilmje egy nagymama és unokájának intim beszélgetését mutatja be.

A programban több vígjáték is szerepel. Hafsia Herzi Neked is jár a szerelem című romantikus filmjében Lila mindennél jobban szereti Rémi-t, ezért nehezen éli meg hűtlenségét és a szakításukat. Egy nap Rémi bejelenti, hogy elmegy egyedül Bolíviába, hogy végiggondolja az életét, és megértse az elkövetett hibáit.

Az Ez mekkora! című vígjáték történetében Claire világhírű zongorista, aki körbejárja a világot, férje és egyben ügynöke, Frédéric segítségével. A pár tökéletes harmóniában él egymással és nem akarnak gyerekeket, ám történik velük valami, ami felbolygatja eddigi életüket.

Christophe Blanc Just Kids című drámájának története szerint miután a három testvér, Jack, Lisa és Mathis elvesztették szüleiket, meg kell küzdeniük magukért. A 19 éves Jack kérvényt nyújt be, hogy gyámja lehessen testvéreinek és hamarosan ő felel mindenért.

A 2019-es Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjjal jutalmazott Camille című filmben a címszereplő a fiatal és idealista fotóriporter Közép-Afrikába utazik, hogy tudósítson a készülődő polgárháborúról. Camille-t nemcsak az ország, hanem hamarosan az események forgataga is magával ragadja.

A fesztivál válogatásban szerepel még egyebek mellett Jean Cocteau Orphée című klasszikus fantasy filmje, amely a jelenbe helyezi Orfeusz tragédiáját.

A filmek francia nyelvűek, a legtöbbhöz társul magyar és angol felirat, egy részük pedig csak angol felirattal érhető el. A játék- és dokumentumfilmeken kívül még ingyenesen tekinthető meg 20 rövid- és animációs film a MyFrenchFilmFestival.com oldalon.

Művház

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című filmet

A Lincoln Centerben volt a vetítés hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas amerikai premiert követően.

Közzétéve:

Fülöp Péter producer, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Mosolygó Sára főszereplõ és Lóth Balázs rendező (b-j) a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm bemutatóján a Lincoln Center kulturális központban 2024. április 15-én, fotó: MTI/Nemzeti Filmintézet

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

Az MTI beszámolója szerint a premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy

a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt.

Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy

a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült – tette hozzá Lóth Balázs.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így a többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Tovább olvasom

Művház

Sorozatpremier: Vak rendőrnő kezd nyomozásba a Dunán

Vadonatúj olasz bűnügyi sorozattal jelentkezik a Duna április 15-én 22:55-től. A nemzetközi sikereket elért Blanca hétfőnként dupla résszel várja a nézőket.

Közzétéve:

LuxVide

Blanca gyermekként elveszítette a látását, és nővére halála után elhatározza, hogy rendvédelmi pályára lép. Kezdetben nem veszik komolyan a fiatal rendőrnőt, pedig szakterülete egy olyan analitikus hallástechnika, amely lehetővé teszi, hogy halljon és dekódoljon különleges hangokat. Ezáltal fontos nyomokat tud megszerezni a lehallgatásokban és más éles helyzetekben. A lebilincselő nyomozásokban Linné, a hűséges vakvezető kutya és Stella, a harsány kozmetikus segíti – ismerteti az MTVA közleménye.

A Duna új, Genovában játszódó bűnügyi sorozatában az izgalom mellett jól megfér a humor is: a főszereplő sokszor kerül komikus helyzetbe, és tesz önirónikus megjegyzéseket.

A bűnügyek mögött a cselekményben egy bonyolultabb rejtvény is húzódik: a főszereplő balesetének és a nővére elvesztésének apró mozaik darabkái végigkísérik a nézőt az epizódokon. A szériában még sincs sajnálkozás, hiszen Blanca szinte természetfeletti erővé változtatja látássérültségét, nem hagyja, hogy állapota megakadályozza önmaga kiteljesítésében.

Blanca alkotói kivételes szereplőgárdával dolgoztak. A hangok reprodukciójával való munkát az olasz sztártenor, Andrea Bocelli segítette tanácsadóként.

A különleges felvételi technikának köszönhetően a hangokat a nem látó emberek érzékenységével tapasztalhatja meg a néző, ha fejhallgatóval követi a sorozatot. Az olasz sorozatot Jan Maria Michelini rendezte, Francesco Arlanch, Mario Ruggeri, Luisa Cotta Ramosino és Lea Tafuri írta. A főszereplőt Maria Chiara Giannetta alakítja: a hazájában 2021-ben megjelent széria kirobbanó sikere rendkívüli népszerűséget hozott a színésznőnek. Az első évad 12 epizódból áll.

Tovább olvasom

Művház

Előadó-támogatói programot indít a WMMD

Artist 2 Watch néven független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WM Music Distribution (WMMD).

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A piacvezető zenei disztribútor idén hat előadónak segít az előre jutásban. A mintegy egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható – közölte.

Mint írták, a WMMD 2008 óta foglalkozik digitális zeneterjesztéssel; több mint kétezer partnerük között számos kiemelt előadó található a pályakezdők mellett. A disztribúció mellett számos szolgáltatást vezettek be az elmúlt évek során, hogy megkönnyítsék a partnereik érvényesülését a digitális zene világában.

„Az elmúlt években több mint 20 millió forint értékben finanszíroztunk videoklipeket, online marketing kampányokat és más projekteket. E tevékenység következő lépcsőfoka az Artist 2 Watch program, amelyet kifejezetten a feltörekvő előadók támogatására hoztunk létre”

– idézte Gedeon Andreát, a WMMD vezető menedzserét a kommüniké.

Sebestény-Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezető-tulajdonosa azt emelte ki, hogy a támogatott előadókat szubjektív szempontok alapján választják, a programba egyelőre nincs lehetőség jelentkezni.

A támogatási elemeket úgy alakították ki, hogy egy-egy új megjelenés sikerességén segíthessenek. Idén hat előadó kap lehetőséget három hónapos etapokban – az aktuális új lemezek promóciója a WMMD szakmai és anyagi támogatásával fog zajlani.

Az előadóknak emellett négy szakemberrel személyre szabott beszélgetést is folytathatnak: Biczó Andrea, a Budapest Park pr-managere a zenei kommunikáció; Molnár Tamás énekes-dalszerző a zeneszerzés-szövegírás; Nagy Adrienn, a Művészetek Völgye programigazgatója a koncertszervezés és a menedzsment; Vígh Arnold zenei rendező és producer pedig a stúdiótechnika és produceri munka terén osztja szakmai tapasztalatait és tudását.

Az első támogatottak közé tartozik Ben T Kadar, aki trapes-hiphopos szólóprojektjével 2020 óta aktív szereplője a zeneiparnak; néhány hét múlva jelenik meg új lemeze. A fiatal rapper, Wxlfless előző lemezén mások mellett Beton.Hofival és Csokyval dolgozott együtt, szerzett zenét a Nemzeti Filmintézetnek. Neki is hamarosan megjelenik új lemeze.

Tovább olvasom