Újratervezés a globális TV piacon

Újratervezés a globális TV piacon
Hegyi Henrietta2020. május 5.

Ha február végén, március elején még bármilyen kétely merült volna fel azzal kapcsolatban, hogy a lineáris televíziózást teljesen átformálja a koronavírus, mostanra világossá vált, hogy az ágazat elsők között áll a legerősebben sújtott médiapiaci területek sorában.

5 trend a „még digitalizáltabb” világban, ami a márkákat is érinti

5 trend a „még digitalizáltabb” világban, ami a márkákat is érinti
Hegyi Henrietta2020. május 3.

Szakértők szerint a felgyorsult digitalizáció során a márkák várhatóan több energiát fordítanak majd a párbeszédre. A hirdetések interaktívabbak lesznek és több teret adnak a fogyasztói véleményeknek. A podcastok és a képalapú keresők szerepe felértékelődik, míg a közösségi médiás megjelenések a hagyományos hirdetések jövője megkérdőjeleződik.

Digitalizáció a válság után - Milyen lesz a világ?

Digitalizáció a válság után - Milyen lesz a világ?
Hegyi Henrietta2020. május 2.

Az ENSZ Főtitkára szerint a válság utáni világ még digitalizáltabb lesz, és ez felgyorsítja a földgömb déli féltekén élő többmillió ember belépését a kibertérbe. Ennek és a digitalizációs hullám nyugati ágának is beláthatatlan következményei lesznek.

Így segíthet 5 perc alatt a Fedél Nélkül munkatársainak

Így segíthet 5 perc alatt a Fedél Nélkül munkatársainak
Hegyi Henrietta2020. május 1.

Az elmúlt hónapokban szerencsére sokan adakoztak az utcalapnak, de az adományokra a járványügyi helyzet elhúzódása miatt egyre nagyobb szükség van Kepe Róbert, a Fedél Nélkül főszerkesztője szerint. Aki akár csak ezer Forinttal segít, az egy kiszolgáltatott, dolgozó ember megélhetését menti meg. Mutatjuk, hogyan.

Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem jutnak internethez?

Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem jutnak internethez?
Hegyi Henrietta2020. április 29.

Világszerte nagy problémát okoz a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban, hogy sok család egyszerűen nincs felkészülve a távoktatásra.Talán nem is gondolnánk, de ez a probléma nem csak a fejlődő országokat érinti, hanem például az Egyesült Államokat és persze Magyarországot is. Milyen eszközöket használnak a kapcsolattartásra, akiknek nincs lehetőségük az igénybe venni az internetes oktatást? Mennyire segít a hagyományos média?

Segíts azzal, amire gyermekeidnek már nincs szüksége!

2020. május 18.

Tavaly nyár óta háromezernél is több résztvevő több mint 450 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő óvodát, így közel 30.000 gyermeket segített az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezésen keresztül.

Van, aki számára az otthon is veszélyes hely

2020. május 16.

Több mint három millió forint gyorssegéllyel támogatja az AVON az Ökumenikus Segélyszervezet családon belüli erőszak elleni küzdelmét a koronavírus okozta járványügyi helyzetben.

Ingyenes segélyvonal egészségügyi dolgozóknak

2020. május 14.

A Segítők nevű önkéntes csoport szakemberei a 06-80-620-008-as számon fogadják a hívásokat, amelynek hátterét technikai és műszaki hozzájárulásként a Telenor biztosítja.