Kövess minket!

Trending Now

Az innovatív gyógyszergyártók 1000 táblagéppel és mobilinternettel támogatják a koronavírus ellen harcoló egészségügyi szakdolgozók gyermekeinek tanulását

Megköszönve a frontvonalban küzdő egészségügyi szakdolgozók munkáját, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete 1000 táblagéppel, valamint mobilinternet hozzáféréssel segíti a szakdolgozók gyermekeinek otthoni tanulását.

Az innovatív gyógyszergyártók teljes mellszélességgel támogatják a járványügyi helyzet hatékony, sikeres és egységes kezelése érdekében bevezetésre került kormányzati intézkedéseket, és a szakterület felügyeletéért felelős hatóságok járványügyi tevékenységét. Kutatásvezérelt gyógyszergyártókként pedig minden rendelkezésre álló eszközzel,egyesült erővel dolgoznak a koronavírus (COVID-19) elleni küzdelemben.

Dr. Kókai-Nagy Ákos, az AIPM elnöke a járvány kapcsán tett konkrét lépésekről elmondta: „Az iparág szereplői minden erejükkel azért dolgoznak, hogy a kihívásokkal teli körülmények ellenére gördülékeny és folyamatos legyen minden magyar beteg gyógyszerellátása. Aktívan részt veszünk a koronavírus ellen használható új vakcinák, diagnosztikumok és kezelések összehangolt kutatásában és fejlesztésében, kiaknázzuk világelső tudományos eredményeinket, rendelkezésre bocsátjuk emberi és egyéb erőforrásainkat az új terápiák kifejlesztésére irányuló minden korábbinál szélesebb körű tudományos együttműködés elősegítése érdekében.”

„Szorosan együttműködünk és közvetlenül támogatjuk a frontvonalban küzdő egészségügyi szakembereket és szervezeteket. Az AIPM amost induló adományozási programkeretében praktikus segítséget nyújt a járvány következményeinek enyhítésében” – tette hozzá Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója a kezdeményezés kapcsán. A fejlesztésorientált gyógyszeripari vállalatokat Magyarországon tömörítő szervezetként az AIPM elismeri és köszöni az egészségügyi szakdolgozók megfeszített munkáját, akik a lakosság biztonsága érdekében sok kockázatot vállalva látják el feladataikat.

„Ők azok közé tartoznak, akiknek az életét a leginkább befolyásolja a járvány elleni küzdelem, miközben sokszor éppen nekik a legnehezebb megoldani a jelenleg felmerülő, legegyszerűbbnek tűnő gyakorlati kihívásokat, mint a gyermekeik otthoni tanulása. Éppen ezért az innovatív gyógyszergyártók nevében az AIPM 1000 darab prémium táblagéppel, valamint 80 perc lebeszélhetőséget és 10GB adatforgalmat tartalmazó SIM kártyákkal járul hozzá ezer egészségügyi szakdolgozó gyermekének korszerű és kényelmes online tanulásához, hogy amíg szüleik mindannyiunkért dolgoznak, legalább gyermekeik tanulása miatt ne kelljen aggódniuk.”

Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója hozzátette: „A járványügyi veszélyhelyzetben a Magyar Telekom az első pillanattól szolgáltatásaival segíti ügyfeleit és most örömmel állt az AIPM kezdeményezése mellé, hiszen így 10GB mobilinternettel, valamint oktatási tartalmakhoz való ingyenes hozzáféréssel tudja segíteni azokat, akik a frontvonalban küzdenek.”

„Nem tudunk elégszer köszönetet mondani azoknak, akik most az életünkért, az egészségünkért harcolnak. Mi magunk azzal tudunk segíteni, hogy otthon maradunk, miközben folyamatos kapcsolatban vagyunk okoseszközeink segítségével, legyen szó a szeretteinkről, a tanulásról vagy a munkáról. Nagyon örömömre szolgál, hogy az AIPM kezdeményezésével 1000 rászoruló család számára nyílik új út a digitális oktatásban” – mondta el Kunos Balázs, a Samsung Electronics Magyar Zrt. alelnöke.

Annak érdekében, hogy a Magyar Telekommal és a SAMSUNG Magyarországgal együttműködésben megvalósuló közvetlen támogatás valóban a leginkább arra rászorulókat segítse az otthoni oktatásban, az 1000 darab táblagép összehangolt és hatékony elosztásáról a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gondoskodik.

Trending Now

Prőhle Gergely lesz a vendég a protestáns újságírók következő klubestjén

Létezik-e a keresztény Európa? – a Protestáns Újságírók Szövetsége rendezvényének résztvevői erre a kérdésre keresik majd a választ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatójával.

Közzétéve:

Prõhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője egy evangélikus óvoda alapkőletételén Veszprémben 2023. október 10-én, fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A május 8-án, szerdán délután 5 órától a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 3.) tartott esemény meghívója szerint a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője mellett meglepetésvendégként egy ismert borász is bemutatkozik.

A szervezők az ingyenes rendezvényre mindenkit várnak, de a részvételi szándék előzetes jelzését kérik a prusz@lutheran.hu címen vagy ezen a linken.

Az klubest plakátja:

Tovább olvasom

Trending Now

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzésében, amelynek részleteit tudatták az MTI-vel.

Közzétéve:

Flickr

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának közlése szerint

a föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon.

A Global Audience & Content Evolution (Glance) 71 országra kiterjedő és a 2022-es tévénézési szokásokat feltérképező adatai alapján elmondhatjuk, hogy itthon még mindig sokat ülünk a “doboz” előtt, míg a világ más pontján ez nem ennyire népszerű szórakozási forma. 2016-ot követően három óra alá esett a világ lakosságának napi tévénézési ideje.

A legnagyobb csökkenést az észak-amerikai földrészen mérték, ahol az ezredfordulón még több mint napi négy órát tévéztek, ám a 2014-ben mért 4,5 órás csúcs után meredek zuhanás következett be, s végül 2022-re három alá csökkent a tévé előtt töltött órák száma

– derült ki a kutatásból.

Azt írták, míg Amerika északi felén lassanként elfordultak a televíziótól, addig Dél-Amerikában mind népszerűbbé vált a tévénézés: a 2000-es évek elejére három óra fölé emelkedett a napi fogyasztási idő, 2022-ben pedig – a mérések kezdete óta – a legmagasabb értéken zárt, 3 óra 38 perccel.

Tudatták azt is, hogy Európa népessége a kilencvenes évek közepétől legalább három órát fordított erre a tevékenységre, ez 2014-re négy órára emelkedett. A Covid-19 világjárvány ideje alatti kiugró értékektől eltekintve, Európában is csökkenő trendet figyelhettünk meg az utóbbi években. A kontinensek sorrendjében egyébként Ausztrália és Óceánia található az utolsó helyen, a déli földrész metropoliszaiban mindössze 1 óra 46 percet tévéznek átlagosan naponta.

Az elemzésből kiderült, hogy

2022-ben Európában csökkent a legnagyobb mértékben a tévénézésre fordított idő, átlagosan húsz perccel.

Leginkább a grúz lakosság fordult el a képernyőtől, hiszen 41 perccel kevesebb ideig követték figyelemmel a műsorokat egy átlagos napon, mint egy évvel korábban. Az izlandi lakosság tartja a negatív világrekordot: a 12 és 80 év közöttiek egy átlagos napon alig több, mint fél órát néztek tévét.
A tévénézésre fordított idő európai rangsorában a magyarok mindig élen jártak. 2022-ben a negyedik helyen végeztünk, hazánkat mindössze Bosznia-Hercegovina, Románia és Szerbia előzte meg.

Világviszonylatban is előkelő a helyezésünk (nyolcadik), még annak ellenére is, hogy előttünk végzett a rangsorban Dél-Amerikából a Dominikai Köztársaság (5 óra 15 perc), a Közel-Keletről Szaúd-Arábia (5 óra 2 perc), az afrikai kontinensről Kamerun (5 óra 12 perc), míg Ázsiából Üzbegisztán (5 óra 3 perc) – írták.

Kiemelték:

Európában egyedül a magyar tévénézők tartottak ki a képernyők jelentette tájékozódási és szórakozási lehetőségek mellett, vagyis ugyanannyi időt szenteltek a tévének 2022-ben is mint 2021-ben: átlagosan 4 óra 51 percet.

Az elemzés szerint a legnézettebb műsorok versenyére a világ sok országában rányomta bélyegét a különböző dráma- és vígjáték-sorozatok jelenléte, ám Európában más a helyzet, itt a szórakoztató reality műfaj került túlsúlyba. Belgiumban, Bulgáriában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában és hazánkban is első helyen végeztek a tehetségkutató műsorok és egyéb reality formátumok (Got Talent, The Masked Singer, Big Brother Famosos, Sztárban sztár leszek!).

A hírműsorok a német nyelvterületeken kerültek az élre, Ausztriában a Zeit im Bild 1, Németországban és Svájcban pedig a Tagesschau végzett az első helyen. Magyarországon viszont a tíz legnézettebb műsor 60 százaléka tehetségkutató, vagy valamilyen, a reality műfajába tartozó showműsor volt – közölték.
Kitértek arra is, hogy amennyiben az egyes országok legnézettebb sportműsorát tekintjük, a FIFA labdarúgó-világbajnokság nézettsége csak a negyedik volt a világon 2022-ben, az amerikai foci az Egyesült Államokban, Kínában az olimpiai férfi 1000 méteres gyorskorcsolya szám, valamint Indiában a házigazda részvételével zajló Asia Cup krikett verseny messze megelőzte.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

A kibervédelmi intézet nevével élnek vissza csalók

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) nevével és telefonszámával élnek vissza telefonos csalók – közölte a szakszolgálat hétfőn az MTI-vel.

Közzétéve:

Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy csalók olyan telefonhívásokat kezdeményeznek, amelyekben – a szervezetre hivatkozva – „érzékeny” adatok megadását kérik.

Ennek senki ne tegyen eleget!

– írták.

Az NBSZ NKI soha nem keres meg magánszemélyeket telefonon, és nem kéri el személyes adataikat – közölték.

Mint olvasható, a hamis telefonhívás, más néven „vishing”, olyan telefonos csalás, amelynél a támadó megpróbálja személyes, pénzügyi vagy biztonsági információi megosztására vagy pénz átutalására rávenni az áldozatot.

A „vishing” tipikus formája, amikor a csaló az adathalász hívás során megpróbálja elhitetni a felhasználóval, hogy ténylegesen egy adott szervezet alkalmazottja, és megpróbálja céljai elérése érdekében megtudni áldozata érzékeny adatait.

A csalók a hívószám-hamisítást (spoofing), az adathalász tevékenységek egyik speciális elkövetési technikáját használják. Ennek lényege, hogy az elkövetők módosítják a hívószámot, amely a hívott fél telefonjának kijelzőjén megjelenik, ezzel elrejtve a valódi hívó fél azonosságát. Vagyis híváskor nem a hívást kezdeményező igazi telefonszáma jelenik meg a potenciális áldozatok készülékén, hanem egy másik, jellemzően olyan, amely ismerős: jelen esetben a Nemzeti Kibervédelmi Intézet telefonszáma – olvasható a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményében.

Tovább olvasom