Kövess minket!

Trending Now

Húszmillió forint értékben juttat egészségügyi védőfelszereléseket tizenegy intézményhez a Bayer Hungária Kft.

A Bayer Hungária Kft. a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve támogatni kívánja azokat a szociális és kórházi intézményeket, ahol fokozottan veszélyeztetett egészségügyi helyzetben lévők ellátásával foglalkoznak.

“A Bayer Hungária Kft. erejéhez mérten mindig próbálja támogatni a magyar egészségügyet és társadalmunkat. A koronavírus járvánnyal szemben természetesen mi sem maradhattunk közömbösek, ezért felvettük a kapcsolatot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel, akik szakmai tapasztalatának köszönhetően biztosak lehettünk abban, hogy az ország leginkább rászoruló kórházaiba, idősotthonaiba és hajléktalanszállóiba jutnak el adományaink. Szerettük volna azokat az intézményeket támogatni, ahol a vírus szempontjából a leginkább veszélyeztetett emberekkel foglalkoznak. Úgy érezzük, hogy olyan eszközöket tudtunk a Segélyszervezet segítségével adományozni, amelyeknek hosszú távon is hasznát veszik majd” – mondta Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető és gazdasági igazgatója.

Az első másfél millió forint értékű adománycsomagot – ami egy állvánnyal felszerelt NOVAERUS Protect 800 Advanced Care plazmatechnológiás levegőfertőtlenítőt, orvosi maszkot, FFP2-es maszkot, gumikesztyűt, arcpajzsot és fertőtlenítőszert tartalmazott – június 8-án adta át a Bayer Hungária Kft. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet dr. Papp Erzsébetnek, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház orvosigazgatójának. Az átadón részt vett Szita Károly kaposvári polgármester is.

“A koronavírus járvány kirobbanásakor a Bayer vezetése egy 15 millió eurós alap elkülönítése mellett döntött, amiből a mai napig 12 millió eurót juttattak el különféle adományok formájában az arra rászorulóknak szerte a világon. Ebből az összegből tudott segíteni 20 millió forint értékben a Bayer Hungária Kft. is“ – mondta Vattay Gábor, a Bayer Hungária Kft. radiológiai üzletágának vezetője.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója megköszönve a vállalat támogatását elmondta, hogy a járványhelyzet első napjától fogva megfeszített erővel végzik országos intézményhálózatukon keresztül a rászorulók támogatását. A védőfelszerelések használata alapvető szükséglet a munkatársak, valamint a kliensek számára, hiszen sokan közülük a legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak a járványügyi szempontból. A Bayer Hungária Kft. adományában részesülő egészségügyi és szociális intézmények kiválasztásakor elsősorban az országos lefedettségre törekedtek. A kaposvári kórház mellett így hamarosan ugyanilyen tartalmú adománycsomag kerül az Országos Onkológiai Intézetbe, a budapesti Szent Margit Kórházba, a Debreceni Egyetem onkológiájára, a Békés Megyei Központi Kórház onkológiai osztályára, a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház onkológiájára, az Onkoterápiás Klinikára, továbbá az Ökumenikus Segélyszervezet erőspusztai Időskorúak Gondozóházába és a gyulai hajléktalanokkal foglalkozó intézményébe, illetve evangélikus és a református fenntartású idősek otthonaiba.

Dr. Papp Erzsébet, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház orvos-igazgatója az átadó után azt mondta, hogy a koronavírus járvány miatt az intézménynek az elmúlt évekhez képest sokkal nagyobb mennyiségben kellett védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket beszereznie, így nagy segítség volt nekik a Bayer Hungária Kft. adománya. Különösen örültek a levegőfertőtlenítő készüléknek, aminek segítségével a kórtermek takarításakor olyan átfogó higiénés gyakorlatot vezethetnek be, amely a kezek és a felületek mellett a levegő fertőtlenítését is magában foglalják. A független laboratóriumok által tesztelt, Magyarországon piacvezető NOVAERUS plazmatechnológiás levegőfertőtlenítő berendezések jelenleg a legmodernebb és legbiztonságosabb folyamatos levegőfertőtlenítési technológiát képviselik, és egyben a leghatásosabb antimikrobiális védelmet képesek nyújtani a levegőben terjedő kórokozókkal szemben. A fertőtlenítést végző, nagyon alacsony energiaigényű DBD plazmatérben olyan összetett fiziko-kémiai folyamatok zajlanak le egyidejűleg, melyeknek semmilyen kórokozó – legyen az influenza A, B, koronavírus COVID-19, Staphylococcus MRSA, penészgomba stb. – vagy szerves anyag nem tud ellenállni. A készülékbe kerülő kórokozókat, illetve az allergiás reakciót kiváltó, irritáló vagy szagterhelést okozó szerves molekulákat a plazmamező már egyszeri áthaladás során, a másodperc tört része alatt elpusztítja, illetve semlegesíti, amivel biztonságos és kellemes környezetet teremt.

Az átadón részt vett Szita Károly kaposvári polgármester is, aki azt mondta, hogy a Bayer Hungária Kft.-hez hasonló nagyvállalatok segítsége nélkül az országban nem valósulhatott volna meg a vírussal szembeni teljes védekezés és az emberekkel való törődés.

Trending Now

Klubest: Hal Melinda pszichológus lesz a protestáns újságírók vendége

A krízisek korának mentális veszélyeiről beszélgetnek az érdeklődők.

Közzétéve:

Hal Melinda klinikai szakpszichológus egy korábbi pódiumbeszélgetésen, fotó: MTI/Kovács Tamás

Hal Melinda klinikai szakpszichológus lesz a vendége a Protestáns Újságírók Szövetsége soron következő klubestjének, amelyet április 3-án, 17 órától tartanak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában (XI. Budapest, Magyar tudósok körútja 3.). Az esten a krízisek kora, azaz napjaink reánk leselkedő mentális veszélyeiről lesz szó.

Tovább olvasom

Trending Now

Kampánnyal és kvízjátékkal hívják fel a figyelmet a kibertér veszélyeire

A Médiaunió Alapítvány az immár második éve futó “A kulcs te vagy” országos társadalmi célú kampányával, valamint a Digitális Szimat Kihívás nevű kvízjátékkal hívja fel a figyelmet az online térben előforduló visszaélésekre – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Pixabay

A szervezet közleményében azt írta, hogy

világszerte egyre nagyobb méreteket ölt a digitális térben előforduló csalások száma és az így eltulajdonított összegek nagysága. Bár az európai statisztikák szerint Magyarország a kifejezetten biztonságos országok közé tartozik, megdöbbentő adat, hogy naponta három magyar család teljes megtakarítása kerül a kiberbűnözőkhöz.

Hozzátették: emellett az adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent az óvatlanok számára.

A közlemény szerint a Médiaunió Alapítvány fennállásának 16. évében, 14. társadalmi célú A kulcs te vagy! című kampánya a pénzügyi és az adatvédelmi kihívásaira fókuszál. Célja, hogy felhívja a figyelmet a terület veszélyeire, tudatosítsa, hogy gyakorlatilag mindenki érintett, valamint edukálja a lakosságot a veszélyhelyzetek felismerésére, a helyes lépésekre. A kampányban a Médiaunió szakmai partnere a Kiberpajzs Program.

A közleményben arról is írnak, hogy a Magyar Bankszövetség és partnerei által összeállított Digitális Szimat kvízjáték bárkinek lehetőséget kínál az online önvédelmi ismeretek tesztelésére: a tudáspróba segítségével játszva megtanulhatók azok a trükkök és jelek, amelyekkel felismerhetők és kivédhetők a pénz vagy az adatok ellen irányuló egyre gyakoribb támadások.

A kvízjáték az egyik legnépszerűbb eleme az idén tizedszer megrendezett PÉNZ7 oktatási programnak, amelyen márciusban több mint 1250 iskola mintegy 200 ezer diákja vett részt – tették hozzá.

Mint írták,

a kérdéssor kitöltői diákok ezrein túl számos sportolóval, médiaszemélyiséggel és youtuberrel is összemérhetik tudásukat.

A Youtube-on több mint háromszázezer követővel rendelkező vlogger, Zsomac a kvízt végigjátszva elmondta: “Az online térben rengeteg veszély leselkedik rátok: ennek a programnak az a célja, hogy jobban megismerjétek a fenyegetéseket és nagyobb biztonságban legyetek.” A gamer a gyakori, SMS-ben érkező értesítésekről is beszélt – írták a közleményben.

“Már gyermekkoromban megtanultam, hogy idegeneknek sosem adhatunk ki személyes adatokat” – mondta a teszteket követően Domonkos Emese világbajnok kardvívó arra a kérdésre, mit nem kérhet el soha egy banki ügyintéző.

A válogatott párbajtőrös Büki Lili hozzáfűzte, hogy ha a pénzügyein túl akar az állítólagos bankos információkat, érdemes megszakítani a hívást, és felvenni a kapcsolatot a pénzintézettel.

A webkártya is praktikus lehet. Ha az online piactereken ilyennel fizetünk, biztos, hogy nem veszélyeztetjük a megtakarításainkat – idézték a közleményben Szappanos Pétert, a magyar labdarúgó-válogatott és a Paksi FC kapusát.

Nyikonyuk Balázs, a televízióból megismert tizenhat éves diákvállalkozó arra hívta fel a figyelmet, hogy miként bizonyosodjunk meg arról, hogy tényleg a bankárunkkal beszélünk-e: megoldásként a keresztazonosítás lehetőségét hozta fel – írták a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Trending Now

Az MI és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Prószéky Gábor a mesterséges intelligencia nyelvi modelljei előnyeinek nevezte, hogy ezek az eszközök az emberekkel ellentétben gyorsak és pontosak, azonban kiemelte, hogy “bár sokan elhiszik róluk, hogy intelligensek, azonban mégsem azok”, mivel problémamegoldó és hozzáigazodó képességük az emberekhez képest csekély.

Az amerikai OpenAI kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, a ChatGPT gyorsítja az életünket azzal, hogy összerakja nekünk azt a szöveget, amit mi felül tudunk bírálni, ha abban a helyzetben vagyunk. A probléma viszont az, hogy nagyon sok ember nincs felülbírálási helyzetben – mondta a nyelvész.

Hangsúlyozta:

mindez etikai kérdéseket is felvet, ugyanis mivel mi felügyeljük a szövegalapú párbeszédrendszert, ezért annak a helyességéért, tartalomelemzésért is a minket terhel a felelősség.

A ChatGPT jelenleg mintegy 180 milliárd angol nyelvű szóval dolgozik, így a chatbotban angol nyelvű szóból van a legtöbb. Második helyen a francia nyelv áll mintegy 3 milliárd francia szóval, a magyar nyelv pedig a tizenkilencedik a sorban: a chatbot körülbelül 127 millió magyar szóból merít, ami “körülbelül egy wikipédiányi mennyiség” – fogalmazott a nyelvész.

A nyelvész szemléltetésképpen megjegyezte, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 135 ezer szóból áll.

Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ezek a mesterségesintelligencia-alapú nyelvi modellek lehetnek egy nyelv megmaradásának a tényezői a jövőben, különösen a kihalás szélén álló nyelvek esetében

– fogalmazott Prószéky Gábor.

A Nyelvtudományi Kutatóközpont munkatársai által fejlesztett mesterségesintelligencia-alapú szövegszerkesztő és nyelvelemző, PULI nevű szoftver egyik fontos célja, hogy olyan hazai intézmények, többek között a magyar államigazgatás szervei, továbbá bankok, biztosítók használhassák, melyek teljes joggal félnek elküldeni tartalmaikat, adataikat a világ nagy cégeinek kiszolgáltatni – hangsúlyozta a nyelvész.

A Montágh Testületet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hozta létre, célja, hogy a közmédia csatornáin kizárólag olyan műsorvezetők, riporterek, hírolvasók, narrátorok és tudósítók szerepeljenek, akik alkalmasságukkal és felkészültségükkel megfelelnek a közszolgálati televíziózás és rádiózás magas minőségi követelményeinek.

A közmédia tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testületének kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés, valamint értékteremtés támogatása.

A Montágh Szalont a tervek szerint a jövőben kéthavonta fogják megrendezni, ahol a meghívott előadókkal többek között közéleti, kommunikációs, tudományos és sport témákban tartanak beszélgetéseket.

Borítókép: Aczél Petra, a Montágh Testület elnöke és Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója a Montágh Szalon első eseményén a budapesti Hungarian Art and Business kortárs művészeti központban 2024. március 27-én. A rendezvény témája a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt

Tovább olvasom